Hirdetés

Candice Armstrong mindig is testépítő akart lenni, ezért elkezdett edzeni, ami kezdetben nem volt olyan könnyű. Mindennap lement az edzőterembe, és a legnehezebb súlyokkal kezdett el edzeni. Természetesen mindemellett megfelelő étrendet kellett követnie és sokat pihennie. De sajnálatos módon ennek ellenére sem tudta elérni azt a kívánt testalkatot, amit szeretett volna.

Ezért úgy döntött, hogy szteroidokat fog használ. Bár a szteroidok megváltoztatták a testét, de ő volt a világ legboldogabb nője emiatt.
Aztán olyan külsőt kapott, amit mindig is szeretett volna, izmai láthatóan nagyobbak lettek, és hatalmas alakja végre napvilágot látott.

A szteroid rendszeres szedése miatt Candice észrevette, hogy folyamatosan pattanások alakulnak ki arcán, és mellkasa is elkezdett szőrösödni.
Mivel túl sok férfihormon volt a testében, ezért alakult ez nála ki. De nem csak ő vette észre, hanem más embereknek is szembetűnt a dolog. Tudta, hogy egyre jobban úgy néz ki, mint egy férfi, ám ez nem zavarta, mert végre sikerült elérnie az álomtestet.

“Tudom, hogy nagy karokkal, széles vállakkal, hatalmas háttal és csípőcsontokkal rendelkezem, de annyira tetszenek nekem. Egész életemben ezt akartam. Én döntöttem így, senki nem kényszerített rá.

A férfi hormon miatt még egy kisebb férfi nemi szervet is növesztettem. Furcsának furcsa, de nem zavar. A női idomaim eltűntek, amikor a mellkasizmaim megnőttek.” – mondta Candice.

Az emberek először meglepődnek, mikor elmondom, hogy nő vagyok. De ez sem zavar.  Abban pedig biztos vagyok, hogy nem hagyom abba a szteroidok szedését, mert imádom ezt a testet, és semmi pénzért nem cserélném el másra. Nagyon illik hozzám és a személyiségemhez. Arról álmodom, hogy örökre ilyen maradok.

Ha abbahagynám a szedését, akkor csak összemennének az izmaim, de nem szűnne meg az összes férfi jellemző, mint például az arcomon lévő szőr és a mély hangom. A női mivoltom már nem tér vissza.

Habár Candice Armstrong tudja, mennyi furcsaság van rajta, ő akkor is így boldog.
Úgy véli, hogy a szteroidok sokat segítettek, hogy ezt az életet élhesse.

Bár a szteroidok használata tiltott, a testépítők gyakran kénytelenek felhasználni őket, ha a legmagasabb szinten akarnak versenyezni. Arnold Schwarzenegger is beszél a szteroidok használatáról az egyik híres testépítő könyvében. Egyes versenyzők más országokból szerzik be ezeket a szereket, hogy izmaikat felépítsék, és, hogy sokkal nagyobbak legyenek, mintha súlyzós edzéssel építették volna fel.

Én fejlődni és változni akartam, megkaptam rá a lehetőséget, hogy elérjem az álmaimat.