Hirdetés

Minden gyermek egyedi a maga módján, ezért nem szabad egyiket sem összehasonlítani a másikkal. Nemcsak, hogy nem szabad, nem is kell, mert minden kicsi egyedileg fejlődik, egyedi tempóban halad és más irányba tart. Az egyik tűzoltó akar lenni, a másik katona a harmadik pedig vadakat terelő juhász és ez így is van rendjén. Persze az iskolában elrontják a gyerekeket, mert nem arra nevelik őket, hogy egyediek legyenek, hanem, hogy pontosan ugyanolyanok. Ez nem a pedagógusok, hanem az oktatás hibája. Míg a kisgyerekek iskola előtt még bontogatják a szárnyaikat, addig az iskolába bekerülve meg is szabadítják tőle őket, ami sajnálatos dolog. Viszont vannak olyan egyedi gyerekek, akik még különlegesebbek a társaiknál, na persze nem azért, mert különleges képességeik vannak, hanem azért, mert jó napon születtek.

Tanulmányok szerint azok a gyermekek, akik 1-én, 10-én, 19-én és 28-án születtek rengeteg sok örömöt és kihívást adhatnak szüleiknek. Ők azok, akik a Nap életető erejét élvezik. Elevenek, kitartóak, teherbírók és rendkívül okosak. Teljesen más oldalról közelítenek meg dolgokat, mint az átlagos gyerekek. Kíváncsi természetűek, ezért imádják, ha szüleik kemény helyzetekbe lökik őket, mivel ilyenkor kiélhetik vágyaikat, és új dolgokat fedezhetnek fel, valamint más oldaláról ismerhetik meg a dolgokat. Nem viselik jól, ha az útjukban állnak.

Fel kell kötnie a nadrágját minden olyan szülőnek, akinek ekkor született a gyermeke, és annak a tanárnak, akinek az osztályába ezeken a napokon született gyerekek kerülnek, mivel nagyon okos, és értelmes kérdéseket tudnak feltenni. Büszkeséggel tölti el őket, hogy különbek az átlagnál, viszont vigyázni is kell, mivel a 19-én illetve 28-án született gyerekek hajlamosak arra, hogy egoisták legyenek, ezért a szülőknek résen kell lenniük és figyelniük minden rezdülésüket.

Az ilyen csemeték már fiatalon rájönnek, hogyan nyűgözzék le az embereket, és ezt persze ki is használják. Fontos, hogy a felnőttek tiszteletben tartsák a gyermekek véleményét és úgy kezeljék őket, mintha ők is teljes értékűek lennének. Semmi sem lombozza le jobban a gyerekeket, mint az, hogy szüleik nem veszik őket komolyan és nem adnak a véleményükre, mondanivalójukra. A kis lelküknek szüksége van arra, hogy meghallgassák őket.

S

Ha hiszed ha nem az egyik legkeményebb feladat ezen gyerekek számára az, hogy beilleszkedjenek egy adott közösségbe illetve, hogy elfogadják, nem csak nekik lehet igazuk, hanem másoknak is. Fontos, hogy érezzék a szüleikre mindig számíthatnak. Ennek ellenére egyedül is elvannak és ilyenkor is kiegyensúlyozottan viselkednek.

A fent említett dátumokon született csemetéknek olyan szülőkre van szükségük, akik ki tudják vívni a tiszteletet.

Te hányadikán születtél, és ha van gyermeked akkor ő hányadikán látta meg a napvilágot?