19 szívszorító vetélés után Cary és Tim Patonai végre a családban üdvözölte Finnley nevű kisfiukat, a közel 7kg-os súllyal jött a világra – kétszer akkora, mint egy átlagos újszülött.

“Finnley egy kis híresség volt a kórházban. Mindenki akart vele egy szelfit” – mesélte a 36 éves Cary. “A szülész-nőgyógyász, aki a császármetszést végezte, azt mondta, hogy 27 év alatt még soha nem látott ekkora újszülöttet. Hatalmas volt az izgalom a szülésnél”.
Ha Finnley, aki a maga 23,75 centijével, két héttel később érkezett volna meg az esedékes időpontban, az orvosok azt elképzelései szerint akár 16 és fél kilót is nyomhatott volna.
“(Az orvosok) azt mondták: ‘Ó, Istenem, nem hiszem el, hogy ekkora!’. Alig várták, hogy a mérlegre tegyék” – mondta Cary egy interjúban. ” Soha nem láttak még ekkorát. Az orvos és az egyik legédesebb nővér, mindannyian szelfiztek velünk. Persze engedélyt kértek, de annyira fel voltak dobva.”
Patonáéknak van még két közös fiuk, a 10 éves Devlen és a 2 éves Everett, akik mindketten meg sem közelítették Finnley méretét.
A házaspár 19 vetélést élt át, miközben próbálta bővíteni a családját.
“A vetélések közül kettő ikerpár volt” – mondta Cary. “Az egész család számára traumatikus volt, különösen a legidősebb gyermekünk (Devlen) számára. Minden egyes veszteség összetörte a kis szívét”.
Az édesapa nagyon a lelkes a kicsi méreteivel kapcsolatban, boldogan nyilatkozta : “Focista lesz belőle” – mondta Tim Patonai.