A 2019-es év médiaszenzációja Khloé Kardashian szakítása és Shawn Mendes – Camilla Cabello párkapcsolátáról szólt. Az év júniusában jöttek össze, de próbálták teljes titokban tartani kettejük románcát. Na persze az internet és a lesifotósoknak hála ez egy veszett fejsze nyele volt. A karantén idején azonban sikerült teljesen eltűnniük a kíváncsi szemek elől, így beindult a találgatás, hogy vajon együtt vannak-e még.

Mindenkit megnyugtatunk, hogy igen. Ráadásul elképesztően szerelmesek egymásba. Egy Netflixes dokumentumfilmben adott interjú csak megerősítette mindezt. Ebben Shawn bevallotta, hogy minden egyes általa írt dal a szerelméről, Camilláról szól. Állítólag eljegyzés is lóg a levegőben.

“Camilla körülbelül 15 éves korom óta a legjobb barátom. Noha azt érzem, hogy nagyon fiatalok vagyunk és nem akarunk villámgyorsan fejest ugrani az egészben, de ha megtaláltad az igazit, akkor tudod és érzed, hogy ő a hozzád való ember” – mesélte Shawn egy interjúban.

A “Señorita” című közös klipjük után minden létező újság és netes oldal csak tőlük zengett. Egy bizonyos torontói koncerten elcsattant egy csók az egyik szám végén, mely felrobbantotta a világhálót.
Nagyon furcsa módon reagált a pár a nekik szegezett kérdésre, miszerint “együtt vagytok még?”.
“Megcsókolom a lábad, mert szeretlek” -írta ehhez a képhez Mendes. A fotó megosztja a közvéleményt. Egyesek szerint gusztustalan, mások szerint cuki.
Persze millió meg egy közös képük van az instán…
Látszólag jól kijönnek…
Mondhatni “Dúl a láv!”
Sokan irigykednek a fotóikat látván.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!