Az alábbi képen látható 21 éves fiatalember egy nap úgy határozott, hogy tetoválást csináltat az alkarjára. Kezdetben nagyon örült a varratnak, majd szép lassan körvonalazódott benne a gondolat, hogy ez mégsem volt annyira jó ötlet. Egy héttel a tetoválása megvarratása után úgy érezte, hogy annak nincs semmi keresnivalója a karján. Jövőbeli tervei szerint pedig nem is lett volna célszerű, ha az a karján marad, ugyanis a reptéri rendőrséghez szeretett volna csatlakozni. Mivel számos helyen követelmény, hogy ne legyen a potenciális munkatársnak látható helyen tetoválása ezért azt hitte emiatt nem fogják felvenni.


Szeretett volna tőle minél hamarabb megszabadulni ezért nagyon morbid ötlet jutott az eszébe. Mindenkit tudja, hogy a tetoválásokat vagy lézeres kezeléssel, vagy egy pigmenteltávolító eljárással lehet eltávolítani, ezek azonban sok időt vesznek igénybe. Nos a fiatal férfi nem akart ennyit várni, így drasztikus lépésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy egy sajtreszelő segítségével fogja eltünteti a tetoválást. A történetét nem is ő, hanem egy közeli barátja posztolta ki az egyik közösségi oldalra.

Kiderült, hogy a srác végig dokumentálta az esetet...

A 21 éves fiatalnak egy barátja segített a veszélyes és kicsit sem fájdalommentes tetoválás eltávolítás lebonyolításában, hogy segítsen barátja terveit és álmait megvalósítani.


S íme az ominózus eszköz, amivel leszedték a tetoválást. Nem kell ugyanezt megcsinálnia az embernek ahhoz, hogy el tudja képzelni, mennyire fájdalmas procedúra lehet. Elég belegondolni, ha csak egyszer rosszul nyúlsz rá az eszközre sajtreszelés közben.


A művelet során nagyon vérzett neki a keze, sőt elmondása szerint iszonyúan fájt neki. Napjában többször is át kellett kötöznie a sebet, és gyakran kellett fertőtlenítenie. Annak ellenére, hogy nagyon szenvedett a gyógyulás közben, úgy érezte, hogy igenis jól sikerült az "eltávolítás".


Sajnos azonban mégsem voltak annyira jók a kilátások, mert a végén be kellett mennie a kórházba, ahol tetanusz injekciót kapott. Mindeközben a jövőbeli munkájával kapcsolatban is meggondolta magát, és végül nem jelentkezett hozzájuk.


Az orvosi kezelés után valóban szépen kezdett begyógyulni a seb. Annak ellenére, hogy az eljárás valóban működött, senkinek sem ajánljuk, hogy ehhez hasonló beavatkozáshoz folyamodjon.


Pontosan az ilyen esetek elkerülése végett kell jó alaposan átgondolni valóban szükségünk van-e a tetoválásra. Ha nem, akkor semmiféleképpen ne csináltassuk meg, ha pedig igen, akkor olyan helyre varrassuk, ahol nem látják mások.