Az énekesnő Rita Ora már jó párszor bebizonyította, hogy nem egy szégyenlős típus. Sőt inkább szereti, ha mindenki rá figyel. Ezt a Capital zenei rádió fesztiváljának színpadán is bizonyította. Már a megérkezése is felkeltette mindenki érdeklődését. Cseppet sem mondható szolid kinézetűnek az énekesnő. Ruhái időről időre kiverik a biztosítékot. A színes összeállítása most sem maradt szó nélkül, de a zokni szandál összeállítás ,csak a pont volt az i-re.
Az énekesnő 2011-ben robbant be a köztudatba a Hot Right Now című dalával. 2012-ben adta ki első albumát ORA címmel. A színészi pályán is bizonyított már, de szemmel láthatóan itt tud igazán kiteljesedni.
A színpadon abszolút nem volt visszafogott. A fellépést fodros szoknyában kezdte, ami hihetetlen színekben káprázott. Nem lehet szó nélkül elmenni az mellett sem, hogy a táncosai alsónadrágban mozogtak körülötte.
Mikor már javában zajlott a fellépése, a show részeként lerántották Rita-ról a szoknyát. Ez alatt egy latex hatású feszes sortot viselt. Remekül kiemelte az énekesnő csodás alakját.
Ám nem csak az alakját. Oly annyira láthatóvá váltak az alsó idomai, hogy nehéz volt nem azt nézni. Amit ilyenkor mondani szoktak, hogy az énekesnő tevepatát villantott.