Hirdetés

Hihetetlen, hogy a változások, az idő múlása mit tesz az emberiséggel és a környezettel. Párszor elbukunk életünk során, de mindig felkelünk és megyünk, csináljuk mindennapi feladatainkat. Kitartásunkkal semmi sem szabhat nekünk határt. De, mint mondtam, ahogy az emberiség úgy a világ is folyamatosan halad és fejlődik. Itt van néhány előtte- utána kép, ami megmutatja, hogy bármi lehetséges.

 

Egy művész, a Ronaldoról készített szobrot annyira elrontotta, hogy egyáltalán nem hasonlított a focistára, szerencsére kapott még egy lehetőséget.

“Ez a drágaság egyértelműen az én babám. 3 héttel a szülés előtt ultrahang felvételen és 3 héttel a szülés után otthon.”

Ez a kislány volt, aki az Ördögűző című filmben játszott.

A folyóknak is lépést kell tartani a fejlődő városokkal.

Egy művész, aki 13 évesen lerajzolta saját magát, majd 10 évre rá, 23 évesen újra rajzolta portréját.

Átalakulás előtt és után.

Éljen a szeretet ereje: örökbefogadást megelőzően és utána.

Így fejlődik a rajztudás néhány év gyakorlás után.

A Berlini fal előtt és után.

Egy katona, a háború alatt találta ezt a kölyköt, azóta elválaszthatatlan barátokká váltak.

 

Amikor a nap ereje olyan mértékben fejlődik, hogy képes egy egész tava eltüntetni.

Gandalf faragott képmása előtt és után.

Ennek a fiatalembernek sérülése után mindent a nulláról kellett újrakezdenie még a rajzolást is.. mire nem képes az akaraterő.

Star Wars: 1977-ben és 2016-ban.

Animas-folyó: környezetszennyezés előtt és után.

Észak-Írország: 1969-ben és 2013-ban.

Egy alpaka bundában és anélkül.

Ez a kép tökéletesen tükrözi, hogy nem az okostelefonokkal van a  probléma, hanem az emberiség mérhetetlen információéhsége.

“azt mondták nekem örökre ilyen pici marad.”…aha..

58  év alatt ennyit változott a világ.