Hirdetés

Nem véletlenül nem mutogatta ezeket a képeket a nagyvilágnak.

Hódi Pamela kivívta, hogy rengetegen felnézzenek rá, úgy is, mint magánszemély, és úgy is, mint édesanya. Ha valaki tanácsért fordul hozzá, azonnal segít neki.

Berki Krisztián által lett híres Hódi Pamela, de annak a kapcsolatnak már vége, és külön utakon folytatják tovább. Berki már megtalálta újdonsült szerelmét, Pamela meg egyengeti üzletasszonyi karrierjét. Hódi Pamelát egyébként nagy szájáról is lehet ismerni, mert ami a szívén, az a száján elvet követi. Ő egy olyan celeb, aki többször veszi fel a kapcsolatot a rajongóival és a legfontosabb eseményeket is mindig megosztja velük.

Pamela született Pest megyei lány, és itt is nevelkedett, ezt azonban kevesen tudják a celebről. Több fiú is legyeskedett körülötte mikor tinédzser volt, majd korai húszas lett.

“Úgy gondoltam, hogy így közel a harminchoz meg is örökíthetem akár, hogyan nézek ki így, hogy van egy négyéves lányom. Nem gondolok ebbe semmi többet. Attól, hogy anyuka lettem, nem vagyok egy apáca.” – nyilatkozta  a Mokkában. Azt is elmondta, hogy pontosan ez volt annak az oka, hogy vonzóbb, nőiesebb képek készültek róla.

“A nők le vannak egy kicsit terhelve. A férfi elmegy dolgozni, hazamegy és nincsen több dolguk. A nő elmegy ugyanúgy dolgozni, neveli a gyereket, háztartás, főzni kell… Ezt az oldalamat, amióta a médiában szerepelek, nem látta senki” – folytatta tovább Pamela.

2007-ben, megnyerte a Miss Gyömrő szépségversenyt, ám akkor még korántsem úgy festett, mint most.

Pamelára szinte rá sem lehet ismerni, főleg úgy, hogy ébenfekete hajjal pózolt a kamerák előtt, mikor érettségizett.

Nemrég egy fotózáson örökítették meg Pamelát.

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Egy gyönyörű ruhában pózol a fotósnak.

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Igen vonzó és nőies képek születtek róla nem is olyan régen.

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Ő lett az édesanyák legnagyobb példaképe.

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,