Hirdetés

A legromantikusabb kapcsolatok első szakaszában megpróbálunk minél kívánatosabbnak tűnni, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyunk néhány testi sürgetésünket. Például, hogy nem pukizhatsz ott és ahogy akarsz. Előbb vagy utóbb azonban a legtöbb pár belátta, hogy nem kell kínosan éreznünk magunkat, ha párunk előtt szellentünk. Weng Chen, a “Messy Cow” képregénysorozat megalkotója, úgy gondolja, hogy teljesen normális, a párunk társaságában pukizni. Ennek kiemelésére humoros fing útmutatót hozott létre azok számára, akik egy ágyon osztoznak a párjukkal. A képregény hasznosabb lehet, mint gondolnád.

Weng kínai származású, de angolul is beszél. Manga-kat kezdett el rajzolni, mikor még nagyon fiatal volt, azóta pedig komikusakat készít. 2016 végén elindította Messy Cow sorozatát.

A helyes mód:

Fontos az ajtó becsukása.

De halkan.

Bizony ez egy fontos lépés.

Hajtsd álomra a fejedet.

Ám a meghitt és boldog kapcsolat érdekében viszont áldozatokat kell hozni.

A kényelmes mód:

Fontos, hogy itt is csendben és lassan ereszd el.

Ezt azok a lányok tudják megcsinálni, akik már huzamosabb ideje élnek együtt a párjukkal.

A lusta mód:

Csak egy-két kézmozdulatot igénylő tevékenység.

Szabad szellemű csajoknak.

A seggfej mód:

Csak semmi mozgás.

Kell ennél több?

A hátrányok közé tartozik:

Pontosan erre gondoltam.

A katasztrofális mód:

 

Díjat kaphatnál érte.

Persze ez járhat némi nemű negatív tényezővel is.

De a pozitív oldala viszont az, hogy:

A ravasz mód:

Könnyű ráfogni a kicsire, mert ő még nem tudja megvédeni magát.

Igaz, el kell viselni hozzá egy két dolgot.

A legaljasabb mód.

Vigyázat:

Először lassan cserkészd be…

Majd egy határozott mozdulattal:

Csak akkor alkalmazd ezt a módszert, ha 100%-ban biztos vagy a párod szerelmében.