Ma 11 órakor jelentkezett be online az operatív törzs Orbán Viktorral együtt, hogy ismertessék milyen döntéseket, lépéseket vezettek be, ami nem csak az egészségügyet, hanem a gazdaságot is érinti.

A miniszterelnök úgy fogalmazott a ma megtartott tájékoztatóban, hogy a legnagyobb kérdés az várakozzunk még, vagy meglépjük a szükséges lépéseket és cselekedjünk?! Egybehangzóan úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább és inkább a küzdelemé lesz a főszerep.

Ebből arra lehet következtetni, hogy Magyarország kormánya megkapta a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a megfelelő eszközökkel együtt megtervezzék/szervezzék a védelmet.

Orbán azt is elmondta, hogy négy fronton kell ebben a helyzetben megállni a helyüket ez pedig nem más, mint a katonai, rendvédelmi, egészségügyi és gazdasági terület. Azt mindenki tudta, hogy három szakaszból áll a vírusfertőzés az elsőn már túl vagyunk és jelenleg a csoportos megbetegedés szakaszában járunk, de sajnos nem biztos, hogy el lehet kerülni a tömeges megfertőzéseket.

A jelenlegi adatok szerint 36-tal nőtt a fertőzött betegek száma, ami így 167-re emelkedett és az elhunytak száma is 6-ról 7-re nőtt.

Orbán Viktor hangoztatta, hogy mindenképpen jó lenne tudni, hogy az országban, hány ember beteg, ugyanis sejtések alapján jóval több lehet, mit amiről valójában tudnak. A miniszterelnök matematikusokat és egyéb szakembereket bízott meg, hogy készítsenek becsléseket ezzel kapcsolatban, viszont ezek elég tág intervallumon mozogtak.

A 167 fertőzött közül az emberiség java része hordozó, vagyis tünetmentes, 27-en viszont produkálnak bizonyos tüneteket, ám nagy valószínűséggel ők meg fognak gyógyulni, 9 személy van kritikus állapotban, őket intenzív osztályon kezelik és figyelik, s 7 darab elhalálozott személyről adtak eddig információt. Azt is hozzátette, hogy ebből a 7 emberből 5-en szív-, ér-, és cukorbetegségben szenvedtek, a maradék 2 pedig daganatos megbetegedéstől és vastagbél problémáktól szenvedett. Az elhunyt személyek átlagéletkora 69 év volt.

Orbán felsorolta azoknak az eszközöknek a számát, amivel jelenleg rendelkeznek:

Orvosi maszkból 1.500.000 darab van;

Gumikesztyűből 20.000.000. pár van készleten;

Védőruházatból 170.000;

Lélegeztetőgépből pedig 2560 darab áll rendelkezésre;

Kórházi ágyból 66.906 darab van.

Mivel nyugaton óriási hiány van, ezért a segítség a keleti országokból fog érkezni. A tájékoztatóban csak azokról az eszközökről és számokról beszélt, amikkel valójában rendelkeznek.

A miniszter kitért arra is, hogy hány egészségügyi dolgozó van jelenleg készenlétben:

65 év alatti orvosokból: 19.431;

Olyan rezidensekből, akik bevethetők: 4312;

Utolsó éves bevethető orvostan hallgatókból: 690;

65 év alatti egészségügyi szakdolgozóból: 105.000.

Azok az orvosok és ápolók, akik intenzív osztályon lévő ágy mellett dolgoznak speciális maszkot kapnak, akik viszont nem, azok rendes sebészi maszkot kötelesek felvenni. A koronavírus gyanús illetők mellett dolgozók pedig szintén sebészi maszkot kapnak.

Orbán elmondása szerint ez a védekezési stratégia hónapokig is elnyúlhat.

Mivel a rendőri egységek munkája napról-napra emelkedik, ezért gondoskodni kellett az utánpótlásról vagyis azokról, akik bizonyos helyzetekben bevethetők lesznek. Így a következő számok születtek meg:

65 év alatti tiszti, tiszthelyettesi rendfenntartó dolgozóból 70.275-en vannak.

Polgárőrök, akiknek fegyvere nincs, viszont gyakorlata és tapasztalata igen, ők: 46.573-an vannak.

A katonaság terén pedig 43.980 katona vethető be.

A negyedik vagyis a gazdasági fronton a következők lettek elmondva:

Június 30-ig a taxisok mellett további 81.480 kisadózó és vállalkozó mentesül a KATA adófizetésének kötelezettsége alól;

Haladékot kapnak március 1-ig, azok, akiknek KATA adótartozása van;

A hazai médiaszolgáltatók, akik reklámokból élnek szintén mentességet kapnak;

Felfüggesztik mind a kilakoltatásokat, mind a lefoglalásokat;

A veszélyhelyzet alatt a GYES-t és a GYED-et meghosszabbítják;

A veszélyhelyzet lejártáig pedig, felfüggesztik az adó végrehajtásokat ;

Orbán sorait úgy zárta, hogy most minden ember erőfeszítésére szükség lesz, hogy több ezer ember életet menthessünk meg ebben a nehéz helyzetben.