Hirdetés

Az óvoda- és iskolakezdés nem csak a szülőket tölti el várakozással, a csemeték is egy ismeretlen, megfogalmazhatatlan lázban élnek az időszak előtt.

Vannak, akik az utolsó pillanatig próbálják kiélvezni a játék lehetőségét és ünneplik a korlátlan szabadidő meglétét, ám akadnak olyan gyerkőcök is, akik lázas várakozásban töltik az utolsó pár napot és nem csak lélekben készülnek arra, hogy kihozzák majd magukból a legjobbat, hanem külsejüket is tökéletessé akarják alakítani a ‘nagy esemény’ megkezdésére.

Amíg a többségnek elég az, hogy kiválasztják a számukra legtetszetősebb táskákat és öltözékeket, addig akadnak olyanok is, akik már egészen kicsi korukban szeretnék a legjobb oldalukat mutatni, így a szépítkezés bugyraiba is alámerülnek azért, hogy az általuk tetszetősnek ítélt külsőt elérjék.

Amíg a kislányok az esetek nagy részében megelégszenek egy kis körömlakkal, a fiúk pedig egy menőre zselézett hajjal…nincs is probléma.

A cikkünkben szereplő gyerekek azonban nem érezték átléphetetlennek ezt a határt, és olyan dolgokhoz nyúltak, melyek következtében hosszútávúan befolyásolták megjelenésüket. Ezen gyerekek édesanyjai pedig a kezdeti sokk után úgy döntöttek, hogy megosztják a nagyközönséggel csemetéjük saját kezű szépítkezési beavatkozását, hogy másoknak is mosolyt csalhassanak az arcára.

Nézzük az általunk legviccesebbnek ítélt ‘önszépítő’ próbálkozásokat:

” Akartak valamit, amiben hasonlítanak egymásra, hiszen ők legjobb barátnőkké váltak a suli első napján” – meséli egyikük anyukája.

” A lányom nem tud magyarázatot adni arra, hogy ez mire volt jó…” – kommentelte a képhez a szülő.

“Látott egy videót a Youtube-on, ahol valaki saját magának nyírta fel a haját. Ez lett a vége…” – árulja el a tini fiú édesapja.

E mellé a kép mellé csak ennyit írtak: “Ez a szamár leborotválta a szemöldökeit, hogy egyedi legyen!”

” Utálja a hajpántokat, ezért levágta azt a sávot, ahová azt helyezni kell. Végülis logikus! :)” – jegyezte meg a kép mellett a lány mamája.

” Nem tudom, melyikünknek volt ez nehezebb nap” – írja egy hölgy rengeteg sírós és sírva nevetős emoji kíséretében! 🙂

” Az első iskolanapon kiderült, hogy az osztály szélső padsorában ül majd. A hajától nehezen látta a táblát és a tanárokat, ezért a suli mosdójában kivágta a zavaró részeket!” – írja a lent látható gyermek mamája.

” A kérdésre, hogy miért tette ezt?, annyi volt a válasz, hogy így egyszerre hasonlít az apukájára és az anyukájára is! “

” Mire beértem a szobába már menthetetlen volt a helyzet, így hagytam kibontakozni!” – posztolta nevetve egy angliai szülő.

” A gyereknek immár nem csak viselkedése extrém, hanem a külseje is! ” – írta egy apuka.

” Elmondása szerint zavarta, hogy nem tud kényelmesen támaszkodni a kezére a haja miatt. Sírtam a nevetéstől, miközben ezt a komoly érvet hallgattam! ” – posztolja őszintén a lány édesanyja.

Ehhez a fotóhoz nem találtunk sztorit, de úgy érezzük vétek lett volna kihagyni a cikkből! 😀

” Az ovis társa egy betegség miatt kopasz. Ő csak hasonlítani akart a kis barátjára, de ahogy ő fogalmazott: ‘Útközben meggondolta magát!’ 🙂 ” – írja fiáról egy laza anyuka.

” Csak a szemetet vittem ki, mire visszaértem ez várt rám!” – olvashatjuk a leírást a képnél.

” Mivel a barátnőjének van frufruja, így ő is szeretett volna. Hát most van neki, úgy 3 évig az tuti! 🙂 ” – írja a kislány édesanyja.

Ha neked is mosolyt csalt az arcodra ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel is azt! 🙂