Az emberek néha nagyon gonoszak tudnak lenni, amit mi sem bizonyít jobban, mint ahogy ezzel a párral bántak.
Cullen Adams és felesége, Charli nagyon rövid időn belül az Instagram sztárjai lettek. A fiatal pár nem fél megmutatni, hogy az apróbb termet nem lehet a boldogság akadálya. Pozitív szemlélettel élik életüket, a maguk alig 120 centijével. A kis növésű házaspárt több tízezren követik a képmegosztón, azonban sajnos nem csak gratulációk érkeznek hozzájuk, a rosszindulatú emberek itt is hamar felbukkantak. Több kritika érte őket amiatt, hogy gyereket vállaltak. Tilba és Tully egyelőre nem érzékelnek semmit a gonoszkodó hozzászólásokból, de a szüleik életét megkeseríti az állandó beszólogatás.
A nőt figyelmeztették, hogy a gyerek örökölheti a gént, ami miatt a törpenövés kialakult, azonban ez sem őt, sem a férjét nem tántorította el a gyerekvállalástól.
Olyannyira, hogy két gyermekük is lett.
A sok jó kívánság mellett, azonban voltak gyűlölködők is.
Őket hibáztatják azért, mert törpenövésű gyerekük lett. A kommentelők nem riadtak vissza attól, hogy ezt több alkalommal is az orruk alá dörgöljék.
De a lényeg, hogy boldogok!
Mi több, második gyermekük nem örökölte a hibás gént, így a kislány jó eséllyel hamarosan túlnövi nővérét és szüleit is.