
A 28 éves Saskia Michalki már négy éve volt együtt férjével, a 34 éves Marcinnal, amikor 2019 végén megismerkedett egy nővel az általa tartott fitneszórán, akivel olyannyira közel kerültek egymáshoz, hogy mostanra már mindannyian együtt élnek.
Az edzőteremben került közel a 29 éves Lui-hoz, a két fiatal nő kezdetben csak barátokként töltött együtt időt , majd amikor Saskia rájött, hogy ennél többről van szó és romantikus kötődést alakított ki új barátnőjével, megnyílt az érzéseiről Marcinnak, akivel ekkora már jó néhány éve éltek házasságban.
A németországi Hamburgból származó nő szerint férje megértő volt, valójában elmondása szerint nem is lepődött meg a hír hallatán.

Saskia, aki két szerelmével együtt már egy médiavállalat tulajdonosa is, azt mondta: “Nagy identitásválsággal szembesültem, amikor beleszerettem Luiba.
“Mindig azt hittem, hogy csak akkor lehet beleszeretni valaki újba, ha a partnered iránti érzéseid egyre csökkennek – de ez nem így volt.
“Ugyanúgy szerettem Marcint, mint az elején, és az utolsó dolog, amit szerettem volna, hogy elveszítsem őt. “
“De az érzéseim Lui irántolyan erősek voltak , hogy nem tudtam tovább tagadni őket.”
Hozzátette: “Marcin és én mindig is rendkívül monogámok voltunk – közös otthonról és gyerekekről álmodtunk, és azt hittük, hogy örökké csak mi ketten leszünk a világ ellen.

“2016-ban volt az álomesküvőnk , és mindketten 100%-ban hűségesek voltunk, és mindkettőnket nem érdekelte semmi és senki más a kapcsolatunkon kívül.
“Beszéltem Marcinak a Lui iránti érzéseimről, zokogtam , tele voltam szorongással, mert nem akartam elveszíteni őt.

“Meglepetésemre ő csak mosolygott, és azt mondta: ‘Nem gondolod, hogy én is észrevettem ezeket az érzéseket – talán még mielőtt te észrevetted volna?
“Rengeteget beszéltem róla, de ő csak annyit mondott: ‘Mi a probléma? Kettő meg egy az három’.
“Onnantól kezdve tudtam, hogy szabadon felfedezhetem tovább azt, ami Lui és köztem van.”

Saskia és Lui elkezdtek randizni, és rögtön egy hullámhosszra kerültek, néhány héten belül a trió úgy döntött, hogy hármasban folytatják tovább a kapcsolatot.
Hat hónappal később egy új lakásba költöztek már hármasban.

Marcin és Lui között plátói kapcsolat alakult ki, ami oda vezetett, hogy “legjobb barátok” lettek, míg Saskia felváltva osztja meg az ágyat mindegyikükkel külön-külön.
Míg Marcin és Saskia törvényes vezetéknevükön osztoznak, Lui “művésznévként” vette fel, mivel jogilag nem házasok.
Jelenleg keresik a módját annak, hogy hivatalosan is megkaphassa a vezetéknevét.
Saskia azt mondta: “Mindig azt mondjuk, hogy egy család vagyunk. Lui és Marcin olyanok, mint a legjobb barátok vagy testvérek – a szerelmük queer-platonikus, és nincs szexuális vagy romantikus viszonyuk egymáshoz.
“Mi hárman úgy működünk, mint egy csapat.”
Az együttélésüket segítette, hogy sem Marcin, sem Lui nem féltékeny természetű, ami Saskia szerint nagyon nagy”szerencse”.
Azt mondta: “Bár igazán nincs rá okuk, hogy féltékenyek legyenek. Mindketten sok szeretetet kapnak tőlem és egymástól is.

Nem érezzük úgy, hogy megosztjuk a szeretetet – inkább olyan, mintha mindannyian egy nagy vödörbe tennénk a szeretetünket, és így sokkal több szeretet lesz.
“Nagyon fontos, hogy nem két kapcsolat vagyunk – egy család, egy csapat vagyunk.”
Ha intimitásról van szó, a trió szerint a szex háttérbe szorul – és hármasban sosem kerülnek intim közelségbe.
Saskia azt mondta: “Marcinak és nekem van szexuális életünk, és Lui és én is élünk szexuális életet. Hármasban nincs szexuális élet.
“Az emberek gyakran a szexre redukálják a kapcsolatunkat. A vicces az, hogy egyikünk sem szuper igényes, vagy egyikünk sem helyezi a szexet magasra a prioritások közé.
“Az ölelést, a kedvességet és a csókokat sokkal többre értékeljük, mint a szexet.
“Az emberek mindig azt képzelik, hogy bonyolult lehet, ha valaki szuper kanos és sürgősen szexelni akar, a másiknak pedig el kell mennie a szobába vagy bármi – ez a mi esetünkben teljesen irreális.
“Még olyan helyzetünk sem volt soha, hogy az egyikünknek az ajtón keresztül kellett volna meghallania a másikat, vagy ilyesmi.”
Saskia és szerelmei most családot szeretnének alapítani közösen, és remélik, hogy az emberek egyszer majd toleránsabbak lesznek a kapcsolatukkal szemben.

A lány azt mondta: “Meggyőződésünk, hogy a kapcsolatunkban megtaláltuk életünk legnagyobb szerelmét.
“Arról álmodozunk, hogy együtt öregszünk meg, gyerekeket és unokákat nevelünk, és egy nap a verandánkon ülve visszatekintünk egy csodálatos családi életünkre.
“Még nincsenek gyerekeink, de már most szeretnénk egy kicsit toleránsabbá tenni a világot számukra.”
Nemrég adtak ki egy német nyelvű gyermekkönyvet “Muckdiwupp” címmel, amely a különböző családtípusokat – köztük a poliamor szülőket, a meleg szülőket, az egyedülálló szülőket és a heteroszexuális szülőket – vizsgálja.
Saskia hozzátette: “Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek számára bemutassunk sok különböző féle családtípust, így egyetlen gyereknek sem kell különcnek éreznie, hogy nem illik bele a heteronormába.