Az “Élősködők” című film – egy dél-koreai vígjáték-thriller, mely egy szegény családról szól, akik nagyra törő álmokkal rendelkeznek. 2020-ban ez a film Oscar-díjat kapott, ami nem csoda, ugyanis rendkívül élethűen mutatja be a koreaiak életét. A filmben bemutatott helyek nagy része Szöulban játszódik, és az élet nagyon is realisztikus ugyanis van, aki mély szegénységbe, van, aki pedig fényűző gazdagságba születik. Mostani posztunkban bemutatjuk illetve elmondjuk nektek mit is jelent az a jól ismert “Gangnam style” kifejezés.

1, Mit jelent a „Gangnam style” kifejezés?

2012-ben óriási sláger lett a “Gangnam Style” című dal, ami gyakorlatilag felrobbantotta az internetet. YouTube-on csaknem 3 milliárdan nézték és hallgatták meg, ami nem csoda, hisz nagyon fülbemászó dallama van, ami nem igazán tudja az embert a kanapéhoz ragasztani. A “Gangnam style” a koreai köznyelv szerint “gazdag, fényűző életmódot” jelent. A legtöbb úgynevezett Gangnam stílusban élő ember Szöulban lakik.

Csak az összehasonlításképp, azok az emberek, akik Kangnam-kuban élnek, olyanok, mint akik Beverly Hillsen vagy a New Yorkban található Fifth Avenuen laknak.

A BMW, a Mercedes-Benz, a Lexus, a Ferrari, a Dolce & Gabbana, a Chanel és más márkák széles körben képviseltetik magukat. A Gangnam stílusban élők különböző kávézókkal rendelkeznek, ahol szuper drága desszerteket lehet kapni. – © Sharon Kong / Quora

A leggazdagabb koreaiak máshol élnek, például Pyeongchang-dongon, Samcheong-dongon, Seongbuk-dongon. A koreai sztárok és a nagyvállalatok alapítói itt élnek, nem apartmanokban, hanem hatalmas nagy kúriákban. – © Jay Lee / Quora

2, Kik tekinthetők Dél-Koreában gazdag rétegnek?

Dél-Koreában a jövedelemeloszlás nagyon egyenetlen. Kyung Hyun Kim a irvine-i kaliforniai egyetem kelet-ázsiai tanulmányainak professzora elmondta, hogy 2015-ben a gazdag koreai emberek 10%-ka birtokolta a nemzet vagyonának 66%-át.

Dél-Koreában ezek a legjobban fizetett szakmák: ügyvéd, orvos, bíró, konzul. Mivel jó fizetést kapnak, ezért gazdagoknak tekintik őket.

3, Hol tanulnak a Gangnam stylos lakosok?

Dél-Korea híres a magas szintű oktatásáról és a Kangnam-ku körzetet az egyetemek nemzeti fővárosának tekintik. A Szöuli Nemzeti Egyetemen a legolcsóbb karokon is a tandíj egy évben körülbelül 728 ezer forint.

Ezek az iskolák nagyon jók, ezért a családok megtámogatják gyerekeiket, csakhogy ezen az egyetemen tanulhassanak. Szöul összes kerületéből a Gangnam style-os diákok vannak a legtöbben.

4, Mennyire gazdag dél-koreai ruhák

Az egyik barátom egyszer azt mondta, ha a Kangnam-ku városrészbe akar menni, ahhoz bizony olyan ruhákat is kell felvennie, amivel nem lóg ki a tömegből. Dél-Koreában vannak olyan előírások, melyeket be kell tartani az öltözködés terén is. Ha találkozik egy lánnyal az utcán, azonnal meg tudja állapítani, hogy ő Kangnam-kui vagy nem. A haj, a smink, a ruhák, a kiegészítők és a cipők mind a Gangnam styleról árulkodnak. – © Sharon Kong / Quora

5, Hogyan viselkednek gazdag koreaiak?

Az itt élő emberek nagyon fennhordják az orrukat. Lenéznek mindenkit, aki máshonnan jött. A barátnőm komoly kapcsolatban volt egy férfival, aki Kangnam-ku élt és a szülei nem támogatták a házasságot, mert a lányuk nem volt hajlandó venni szüleinek egy lakást ezen a területen. Szintén megnehezítette a helyzetét, hogy vidéken élt, ez pedig sokat elárult státuszáról. Ha valakinek sikerül ideköltöznie az különleges státuszt kap. – © Sharon Kong / Quora

Nyáron egy művészeti galériában dolgoztam Szöul egyik leggazdagabb részén. Az oda érkező látogatók csak megnézték a festményeket, képeket és csak annyit mondtak, “Ó, milyen aranyos! Azt hiszem hazaviszem!” Egy perc alatt majdnem 25 millió forintot költöttek el. Ezután felhívták saját sofőrjüket és szóltak neki, hogy vigyék el a becsomagolt képeket. Ezután arról beszélgettek, hogy mennyire elfáradtak az egész napos járkálásban, majd beültek egy kávézóba. – © Sharon Kong / Quora

6, A plasztikai sebészet népszerű a gazdag koreaiak körében

Korea egész területén a plasztikai sebészet nagyon fejlett. Ám Kangnam-ku utcáin sok ilyen szolgáltatást reklámozó plakáttal találja magát szembe az ember. Itt több férfi és nő is mászkál kötéssel az arcán vagy óriás napszemüvegben egy plasztikai műtét után. Sokak számára, az előtte-utána képek azok, amik a legfélelmetesebbek. Nagyon sok marketing munkát igényel, hogy a plasztikai sebészet nagyon barátságosnak, könnyűnek és divatosnak tűnjön itt. – © Sharon Kong / Quora

A plasztikai sebészek száma Dél-Koreában az elmúlt években csaknem megduplázódott, miközben például a szívsebészek vagy a sürgősségi szakemberek száma csökkent. – © Wooyoung Kim / Quora

7, Hogyan néznek ki az influencer modellek?

A 30 éves Rock Chae-eun profi modell, aki együttműködött néhány koreai ruházati márkával. Ezen kívül zenei videókban és televízió műsorokban is megjelent. Együttműködött például a Nike és az MLB nemzetközi vállalatokkal is.

Jennie Kim egy 24 éves modell és rap művész. 2016 óta a BLACKPINK nevű lánybanda tagja és 2018 novemberében mutatta be első szólólemezét. Több mint 25 millió ember követi a lány Instagram-fiókját.

Na mit szóltok?