
A tavaly november 22-i Euro Jackpot sorsoláson egy magyar játékos bruttó harminc millió eurót, vagyis több, mint tíz milliárd forint boldog tulajdonosa lett. Minden idők legnagyobb hazai lottónyereményért a napokban jelentkezett a szerencsés győztes.
A játékosnak a sorsolás másnapjától számított kilencven napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél.

Az Euro Jackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte a nagy nyertesek kérdőívét, így megosztott néhány információt játékszisztémájáról és életéről.
Elárulta például, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amit önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Az is kiderült, hogy több éve minden héten játszik az Euro Jackpoton, korábban azonban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja van, mégpedig az, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy övé a főnyeremény, amiről azonnal értesítette házastársát.

A játékos elárulta, hogy utazásra, autóra, lakásra biztosan jut majd a lottónyereményből, de jótékonykodni és befektetni is szeretne, amihez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi majd. Valamint azt is elárulta, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.
Arra a kérdésre, hogy a nyeremény felvétele után abbahagyja-e a lottózást, egyértelmű választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani.
Azon a héten, amikor Magyarországon elvitték a főnyereményt, még másik telitalálatos szelvény is volt. Így oszlott el három felé a kilencven millió euró.