Hirdetés

Szinte még nem volt olyan ember a világon, akit ne csalt volna már meg valamelyik partnere. Ez talán még a szakításnál is fájdalmasabb tud lenni, hisz akár hosszú hónapokon keresztül is megvezethetnek valakit. Igazi árulásnak minősül egy ilyen, amit gyakorlatilag nem lehet megbocsátani. Ha egyszer valaki megcsalta a párját és kitudódik akkor biztos, hogy a bizalom ott megszakad és soha nem épül újra. A másik pedig, hogy kutyából sosem lesz szalonna, vagyis, ha egyszer valaki megtette, akkor legközelebb is meg fogja. Ezt a fájdalmas pillanatot mindenki el akarja kerülni, mivel lelkileg nagyon megterhelő tud lenni, arról nem beszélve, hogy sokan elveszítik az őszinte kapcsolatokba vetett hitüket. A legtöbb nő bizony teljesen összeomlik, ha kiderül, hogy párja megcsalta egy másik nővel, ám a férfiakat is nagyon el tudja keseríteni, ha kitudódik, igaz szerelmüknek hitt kedvesük csak játszadozott velük.

Természetesen az embereknek van egy olyan csoportja, akik nem tűrik az efféle viselkedést, és bizony bosszúra szomjaznak. Persze még mielőtt alattomos terveket szövögetnének a fejükben, kiderítik, hogy valóban van alapja az aggodalmuknak. A nők ilyenkor sokkal jobbak és alaposabbak, mint az FBI. Képesek akár a semmiből is kideríteni, ha párjuk megcsalja őket. Amennyiben beigazolódik minden amit gondoltak, akkor jön a feketeleves. A legaljasabb bosszút eszelik ki, amit képesek akár hosszú hetekig is elnyújtani, mire lecsapnak. A férfiak azonban nem ilyen vehemensek, ők gyorsabban túl tudnak az ilyeneken lépni.

Cikkünk főhősnője, Andrea Lopez egy nagyon különleges és egyszerű trükköt mutatott be saját TikTok oldalán, hogy lehet kideríteni a partner hűtlenségét. Erre a módszerre senki sem számított.

Andrea fogta magát elővett egy szösztelenítő hengert, amit jó alaposan végig görgetett szerelme padlószőnyegén. Mind tudjuk, hogy ez az eszköz minden apró kis szöszt, porszemet, apró tárgyat és hajszálat fel tud szedni. Mikor Andrea végig gurította a szőnyeget, majd felemelte, hogy megnézze. Arra lett figyelmes, hogy egy marék vörös hajszálat szedett össze a henger, ami már csak abból kifolyólag is furcsa, mert Andrea fekete hajú.

Nyugalom, nem kell egyből rosszra gondolni. Ugyan valóban árulkodó jele annak, hogy egy másik hölgy is ott tartózkodott, Andreanak nem kell félnie attól, hogy párja megcsalja, mivel ez egy előre kitervelt poén volt. Csak a felhasználók kedvéért készítette el ezt a “hűtlenségi teszt” videót. Meg kell hagyni terve bevált, mivel eddig nagyjából 13 millióan tekintették meg videóját, 3,1 millióan kedvelték, majdnem 29 ezren osztották meg valamilyen platformon és kb. 24 ezren szóltak hozzá.

Íme a videó:

@andrea.lopez44

He has some explaining to do😡(Following the next 100 people on IG: Andrea.Lopez44) ##fyp ##viral ##prank ##cheater ##couple ##funny

♬ original sound – Andrea Lopez 😋

Szóval csajok, ha tudni akarjátok, hogy a partneretek megcsal-e, akkor gyorsan szerezzetek be egy ilyen hengert és használjátok, még mielőtt őt is eléri a videó.