Több cikkünkben is írtunk már arról, hogy mik azok a dolgok, hétköznapi tevékenységek, amik képesek elárulni, hogy milyen személyiséggel is rendelkezünk. Ilyen például az írás, az aláírásunk, a kézfogásunk, a hanglejtésünk és így tovább. Ha valaki tisztában van a személyiségtípusokkal, illetve ezekkel a verbális és nonverbális kommunikációs eszközökkel, akkor óriási hatalom van a kezében, vagyis a fejében, mert pikk-pakk ki tudja ismerni a vele szembenálló illetőt. Viszont van még egy dolog, ami szintén sokat árulhat el, na nem az idegeneknek, hanem magunknak. Ez nem más mint az alvó póz. Minden póznak megvan a maga jelentése csak tisztában kell lenni azzal, hogy mit jelentenek. Mai posztunkban összesen hat alvópózt fogunk górcső alá venni és elmondjuk melyikhez milyen védjegyek, személyiségjegyek társulnak. A kérdés már csak az, te milyenben szoktál aludni?

1, Oldalt fekve térdhajlítva
Azok az emberek, akik oldalt fekve és térdüket felhúzva hajtják álomra a fejüket megbízható és nyugodt személyiségnek tartják. Olyan stabil érzelmi világgal bírnak, amit nem igen lehet megbántani. Egyáltalán nem félnek a jövőtől, bátran vetik bele magukat minden újdonságba. Ebből kifolyólag kikövetkeztethető, hogy a változásoktól sem riadnak meg, sőt problémamentesen kezelik az ilyen helyzeteket.

2, Magzatpóz
Magzatpózban legtöbben azok alszanak, akik félnek valamitől is így próbálják megvédeni saját magukat és testüket. Ezzel a pozitúrával próbálnak kiszakadni a világból és egy általuk generált világba csöppenni. Az ilyen emberek érzékenyek és elvárják másoktól, hogy megértsék őket. Általában a művészlelkek fekszenek ilyen pózban, például fotósok, blogírók, táncosok.

3, Hason alvás
Ebben a pózban legtöbbször a vezető személyiségű emberek alszanak. Nagyon ügyelnek arra, hogy tökéletes legyen az életük, mind szakmailag, mind pedig magánéletileg. Nem nagyon szeretik a váratlan meglepetéseket, így szinte mindent előre megterveznek. Ha valamilyen oknál fogva mégsem jól sülne el a tervük, akkor nagyon ki tudnak jönni a sodrukból. A siker érdekében bármire képesek, de leginkább a kitartás és a felelősségtudat jellemzi őket.

4, Háton fekvés
Azok az emberek, akik a hátukon alszanak, nagyon pozitív személyiségek, akik szeretik az életet és persze imádnak a figyelem középpontjában állni. Introvertáltak, vagyis szeretnek társaságban lenni és szórakozni. Racionális gondolkodás jellemzi őket, és az igazság felé húz a szívük. Makacs és kitartó, ez segíti előre az életben. Szóval, akik ilyen pózban alszanak, azok erős személyiséget birtokolnak.

5, Katona póz
Ha úgy alszol el, mint egy katona vagyis a hátadon de a végtagjaidat odaszorítod a testedhez, akkor te egy céltudatos ember vagy, aki törekszik arra, hogy minden álmát elérje. Persze ehhez társul még a jó alkalmazkodó készség, ami még jobban megkönnyíti a célok elérését. Maximalista vagy, de nem csak másokkal szemben, hanem magaddal szemben is.

6, Féloldalt hason fekve
Azok az emberek, akik ebben a pózban alszanak a legszeszélyesebbek a világon. Teljesen kiszámíthatatlanok, sosem lehet tudni, hogy hogyan fognak viselkedni. A többi ember számára, nagyon zavaró lehet ez a viselkedés, hisz leginkább az időjáráshoz lehet hasonlítani. Kalandvágyó emberek, de nehezen döntenek ha válaszút elé érnek. Akkor érzik magukat a legjobban, ha mind a magánéletükben, mind a munka világában stabilak. Mindenben az alaposságot részesítik előnyben.

Te, hogy szoktál aludni?