Olyan sok információ vesz minket körül, hogy szinte képtelenség tartani vele a lépést. Persze mindenki megpróbálja, hisz ég bennük a tudásvágy és a kíváncsiság, s csak úgy tudjuk csillapítani, ha érdekesebbnél-érdekesebb témákat olvasunk, boncolgatunk. Az iskolában nagyon sok mindenre tanítottak meg bennünket, de annak fele sem volt olyan izgalmas, mint amiket az interneten vélünk felfedezni. A mai cikkünket viszont azért hoztuk létre, hogy a ti tudástáratokat bővítsük, és ámulatba ejtsünk a sok-sok-sok érdekes ténnyel. Lássuk hát őket:
1, Winnie, a képen látható medve volt az, aki megihlette A.A Milne regényírót Micimackó karakterének létrehozására
A Winnie névre hallgató medvét 6000 forintnak megfelelő összegért vásárolta meg egy ismeretlen férfi. A sebesült medvebocs orvosi ellátást kapott, majd bekerült egy állatkertbe, ahol 1924-ben fedezte fel A.A Milne és fia. Az írót annyira magával ragadta az állat, hogy úgy döntött könyvet ír róla.

2, A Nemzetközi Űrállomás űrhajósai egyetlen nap 16 alkalommal látják felkelni és lemenni a napot. Ez amiatt van, mert az állomás 90 percenként tesz egy kört a Föld körül. Érdekessége, hogy a bolygó egyik legdrágább befektetése, mert ezidáig 44 billió forintnak megfelelő összeget költöttek arra, hogy létrehozzák és folyamatosan karbantartsák az űrállomást.

3, Ausztrália címerében két állat látható a kenguru és az emu. Azért ez a kettő került bele mert ezek nem képesek hátrafele menni, így a haladás szimbólumaként tartják számon.

4, Prissy szerepét Butterfly McQueen alakította az “Elfújta a szél” című filmben. De nem ez a meglepő tény vele kapcsolatban, hanem az, hogy nem engedték be őt a moziba, mert akkoriban csak fehérbőrűek mehettek ilyen helyekre.

5, A képen a valaha talált legnagyobb és legjobb állapotban lévő dinoszaurusz fosszília látható, mely akkora mint egy autó.

6, Az Egyesült Államokban és Kanadában az Energizer cég védjegye a rózsaszín nyuszi, míg a világ többi országában a Duracellé.

7, Sokan nem is sejtik, hogy az olasz Pisai ferde toronynak a belseje teljesen üres

8, Az Amerikai Egyesült Államok 10. elnökének, név szerint John Tylernek, mind a mai napig élnek az unokái, ami azért akkora szó, mert Joe Biden a 46. elnök.

9, Albert Einstein fényelméletével Robert Millikan (bal oldali) nem értett egyet, sőt ellenezte. Mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy megcáfolja az elméleti fizikust. 10 év után azonban ő volt, aki bebizonyította az elméletet, így Nobel-díjjal jutalmazták.

10, A panda macik képesek vemhességet szimulálni, csak azért, hogy több szeretethez, gondoskodáshoz és élelemhez jussanak.

11, Hihetetlenül hangzik, de van egy rejtvényweboldal, melyek egy felhasználó 10 nap alatt megfejtette egy vírus szerkezetét. Ez azért ekkora szó, mert a tudósoknak nem sikerült ilyen áttörést elérni.

12, A Hold a Vénusz és a Jupiter 2010 májusában egyszerre volt látható az égbolton. Ez egy nagyon különleges együttállás.

13, A Rozsdás Rákolló hamburgerező valójában egy rákcsapda.

14, Egy teljesen átlagos embernek köszönhetjük a “bojkott” szót
Az ír Mayo megyében Charles Boycott földbirtokos ember ellen 1880-ban fellázadt az egész megye, mert állításuk szerint visszaélt a földhasználati joggal. A lakosok szó szerint keresztülnéztek a férfin. Például senki sem beszélt vele a templomban, senki sem köszönt neki, sőt sehol nem szolgálták ki. Ennek következtében a férfi kénytelen volt elhagyni a megyét, ám nevét mind a mai napig emlegetjük.

15, Egy Aliexpresshez hasonló kínai weboldalon 14,2 milliárd forintnak megfelelő összegért árultak kettő Boeing 747-es repülőgépet.

16, Egy tengerbe esett, dobott gyufaszál 6 hónap alatt bomlik le.

17, Mindegy hány röntgenfelvételt készítenek, a valódi gyémántok akkor sem látszódnak rajta.

18, Az amerikai Észak-Dakotában az angol után a német a legelterjedtebb nyelv. Louisiana, Vermont, Maine és New Hampshire államokban a francia, míg a többi államban a spanyol nyelvet használják az angol mellett.

19, A világ egyik legbiztonságosabb országa Liechtenstein, ugyanis 2008 óta egyetlen merénylet sem történt.

20, A Plútót 1930-ban fedezték fel a tudósok és azóta egyetlen kört sem tett a Nap körül. A legelső körrel 2177-ben fog végezni.
