Hirdetés

Mindenki tudja, hogy ahány nemzet, annyiféle szokás van és nincs ez másképp Hollandiában sem. Nagyon-nagyon sok dologban különböznek a magyarok és a hollandok egymástól, ilyen például, hogy miket árusítanak turisztikai, szuvenír céllal a turistáknak, vagy, hogy az otthonokban egyáltalán nem jellemző függönyt tenni, vagy, hogy kocsi helyett inkább a gyalogos, kerékpáros közlekedést választják. Persze nemcsak ennyiben merül ki érdekességeinek listája, hanem másban is, amiket ma össze is gyűjtöttünk nektek. A magyar emberek például nagyon megdöbbennek mikor meghallják, hogy mennyivel másabb az élet Hollandiában, mint Magyarországon. Ha titeket is érdekel tartsatok velünk.

1, Egyedi születésnapi partik

Magyarországon, illetve a világ többi országában az a normális, ha az emberek a születésnapját ünneplő személyhez odamennek, átadják az ajándékot, nyomnak arcára puszit és kezet fognak vele. Hollandiában ezzel szemben nemcsak az ünnepeltet kell felköszönteni, hanem a jelen lévő emberekkel is kezet kell fogni, és ki kell fejezniük gratulációikat. Sajnos arra mind a mai napig nem derült fény, hogy ezt mi okból kifolyólag kell megtenni. De ha valaki Hollandiában jár, vagy ott tanul akkor jobb, ha tisztában van ezzel a családi hagyománnyal.

2, A paracetamol igazi csodaszer

Legalábbis a helyi házi orvosok szerint az, ugyanis szó szerint mindenkinek ezt írják fel. Pontosan ebből kifolyólag aggattak rájuk egy gúnynevet mely úgy hangzik “GP” ez a “get paracetamol” rövidítése. Amennyiben a paracetamol tartalmú gyógyszerek nem hoznak sikert, nem gyógyítják meg a pácienst, akkor elküldik őket szakorvoshoz.

3, Egyetlen kóbor kutya sem járja az ország utcáit

Egyelőre az első és egyetlen olyan ország, ahol egyetlen darab kóbor állat nincs az utcákon. Ha hiszed ha nem az itt élő állattok is pontosan olyan javakat és jogokat élveznek mint az emberek. Ha valaki felelőtlenül tartja, gondoskodik az állatáról azt megbüntetik, ha pedig megüti, fizikailag bántalmazza, akkor akár börtönbe is zárhatják az illetőt. Az itt élő kutyák nagyon boldogok, mert szerető család veszi őket körül.

4, A világ 6. legboldogabb országa

Minden évben készítenek egy jelentést a világ országairól, hogy tudják melyek a legboldogabbak. Hollandia 2020-ban a hatodik helyet foglalta el ezen a listán. Olyan dolgokat vettek figyelembe ennek elkészítésekor, mint az egészséges élettartam, szabadság, bizalom, korrupció, társadalmi támogatás…stb. Hollandiában elég jó a társadalmi kapcsolat, valamint az intézmények felé vetett bizalom. A legérdekesebb, hogy az ország sokkal jobb eredményt ért el, mint szomszédos országai például Németország vagy Belgium. A jelentésből az is kiderül, hogy a lista élén szerepelt például Finnország, Dánia, Svájc, és Izland is.

5, A hollandok évente körülbelül 6 millió ajándéktárgyat készítenek

A hollandok a középkor óta hordanak fából készült klumpákat, aminek az is az oka, hogy megvédjék lábaikat a sérülésektől. Ezek a lábbelik ideálisak voltak mert masszívak, vízállók és könnyen tisztíthatók voltak. Ma már inkább turisztikai ajándéktárgyakként értékesítik őket, amire óriási a kereslet ugyanis éves szinten hatmilliót állítanak elő belőlük. Ebből kifolyólag biztos nem okoz gondot a megfelelő méret kiválasztása.

6, Befőttesüveg kaparó

Ha hiszed ha nem a holland nemzet nagyon gazdaságos és takarékoskodó. Ők képesek még a legutolsó cseppeket is kiimádni a tubusokból, flakonokból, befőttesüvegekből stb. Utóbbiak teljes kiürítésére egy speciális befőttesüveg kaparót használnak, de a félbevágott műanyag flakonokat is ezzel szokták maximálisan kiüríteni. Azért nem semmi, hogy mennyit tudnak vele spórolni.

7, A hollandok inkább otthon ülnek, buli helyett

Annak ellenére, hogy a világ többi országában azt hiszik Hollandia a 24 órán át tartó partizásról, bulizásról, lerészegedésről és egyéb szórakoztató tevékenységekről szól az nagyon téved. A legtöbb kereskedelmi üzlet már este hat órakor bezárja kapuit, vasárnap pedig csak dél után lehet egy jót enni a helyi vendéglátó egységekben, aminek az az oka, hogy pontban 12:00-kor nyitják ki őket.

8, Több kerékpár van az országban mint ember

Hollandiában kb. 17 millió emberre jut 22 millió kerékpár. Ebbe beletartoznak az okos, ám nem túl elegáns bakfietek, melyeknek hatalmas rakodóládájuk van. Pletykák szerint a hollandok átlagosan napi 2,9 km-t tesznek meg kerékpárral évente pedig akár 1000 kilométert is letekerhetnek. Egyetlen hátránya ennek a sok kerékpárnak, hogy megnőtt a lopások száma, főleg Amszterdam területén. Ez a leggyakoribb bűncselekmény az ország fővárosában. Jelentések szerint évente több mint 100 000 kerékpárt lopnak el, ezért mindenkit figyelmeztetnek, hogy vigyázzanak közlekedési eszközeikre.

9, Houten, ahol nincs autós közlekedés

Houten egy olyan különleges város, ahol nincs autós közlekedés. Még az 1980-as években döntöttek úgy, hogy megszüntetik az efféle közlekedést a városban, hogy egy sokkal környezetbarátabb, egészséges közlekedési eszközt vehessenek igénybe, ami nem más, mint a kerékpár. Ezzel nemcsak a környezetre gyakoroltak pozitív hatást, hanem saját testi épségükre is, ugyanis azóta nincs halálos kimenetelű autóbaleset.

10, A hollandok régen szekrényekben aludtak

A 20. században nagyon sok holland ember aludt egy különleges helyen, ami nem más volt, mint az úgynevezett szekrényágy. Ezekben a fura bútorokban nem fekve, hanem félig ülve lehetett aludni, amiről úgy gondolták teljesen normális és egészséges. Azt gondolták, ha valaki így alszik, azzal sokkal tisztább marad az elméje, nem utolsó sorban pedig megszabadul a horkolástól és csökken a stroke kialakulásának kockázata. Leginkább idősebb emberek számára volt ajánlott ilyenekben aludni.

11, A gint a hollandok találták ki és ők mutatták be a briteknek

Mindenki tudja, hogy a brit származású emberek imádják a gint és a tonicot, ám előbbit a hollandoknak köszönhetik. A gint valójában Hollandiában találták fel még a 16. században és akkor vált nagyon népszerűvé, mikor III. Vilmos angol király és II. Mária angol királyné elfoglalta az angol, a skót és az ír trónt. A sokak által ismert “holland bátorság” kifejezés az ittas ember bátorságára utal.

12, A holland otthonokban nincsenek függönyök

A középkori holland emberek azzal próbálták bizonygatni a szomszédaiknak és a többi embernek, hogy nincs rejtegetni valójuk, hogy padlótól a plafonig érő ablakokat csináltattak és nem raktak eléjük függönyt. Ha ilyen helyen jársz nem illik benézni az otthonokba. Ezt amúgy is illetlennek tartják a helybéliek.

a kép csak illusztráció

13, Hollandiában van egy olyan hajó, mint Noé bárkája

Hollandiában a történelem során rengetek alkalommal alakul ki árvíz, áradás és tengerszint emelkedés. Noha a helyiek egyáltalán nem aggódnak emiatt, Dordrecht városában egy dúsgazdag ember úgy döntött megépítteti “saját” Noé bárkáját. Ezt természetesen csak elővigyázatosságból készíttette el, hátha majd egyszer hasznát kell venni.

14, A banyatank nagyon népszerű Hollandiában

Míg Magyarországon többnyire csak az idős emberek használnak ilyen gurulós táskákat, amiket sokan banyatanknak csúfolnak, addig Hollandiában gyakorlatilag mindenki ilyennel közlekedik az utcákon, fiatalok, középkorúak, idősek egyaránt. Sőt a legérdekesebb, hogy nemcsak bevásárlás során használják őket, hanem bármilyen eseményen, rendezvényen is kiváló útitárs a számukra.