Az internet telis-tele van olyan képekkel, melyeket különböző helyzetekben, szituációkban tökéletesen fel lehet használni. Például válságban, döntések előtt, vizsgahelyzetben…és még sorolhatnánk. Persze ezeket a képeket olyan embereknek köszönhetjük, akik elképesztően fotógének, vagy épp valamilyen nehézségen mennek keresztül. Mai cikkünkben a leghíresebb mém karaktereket mutatjuk be nektek, illetve azt, hogyan is néznek ki napjainkban X évvel a képük megjelenése után.
1, Kyle Craven – balfék Brian (Bad Luck Brian)
Kyle Craven 2012-ben vált igazán népszerűvé, mikor az egyik haverja feltöltötte Redditre az iskolai évkönyvben szereplő képét. Craven elmesélte, hogy mikor a fotó készült szándékosan megdörzsölte az arcát egy pulcsival és bugyutafejet vágott. Azóta számtalan mémhez vették már alapul a most 31 éves internetes híresség arcát. Például különféle szerencsétlen, kínos és tragikus eseményekhez. Karrierje azonban nem ért véget, mert a mémek mellett készíttettek arcképével, párnát, bögrét, pólókat…stb. Craven 2015 és 2018 között 5,8 millió forintnak megfelelő dollárt keresett.

2, A zavarodott Nick Young
Sokan nem tudták, hogy az egyik leghíresebb mém főszereplője nem más, mint a 35 éves kosárlabdajátékos Nick Young, aki a Los Angeles Lakers dobóhátvédje. Összezavarodott arca futótűzként terjedt a neten főleg azután, hogy valaki több kérdőjelet is rászerkesztett a fotóra. Viszont sokan nem tudják, hogy mi is ennek a képnek az eredeti története. A “Thru The Lens: Day in the life” című műsor negyedik epizódjában Nick édesanyja meséli, hogy mit mondtak fiának, mikor a nagy kosarasok látták őt játszani.: Ha ez a fiú valaha is komolyan veszi a sportot, akkor nagyszerű lesz. De most, csak egy bohóc.” Az ominózus pillanat ebben a videóban látható 5:19-től.
Így néz ki napjainkban.

3, Giorgio A. Tsoukalos – az “idegenek hibásak mindenért”
Giorgio jellegzetes arca és gesztikulációi nagyon gyorsan elterjedtek az interneten és csak idő kérdése volt mikor látja önmagát mém formájában. A 42 éves svájci születésű férfi egyébként íróként tevékenykedik, de 12 évig volt Däniken ősi asztronautákat kutató központjának, a “Center for Ancient Astronaut Researchnek” az igazgatója. Elmondása szerint több nyelven beszél például angolul, görögül, németül, franciául és olaszul.

4, Blake Boston – Scumbag Steve
Blake 2006-ban vált az internet sztárjává, mikor felkerült egy igazán vicces képe a világhálóra. A kép készültekor mindössze 16 éves volt és egy prémes kabátot, valamint megfordított sapkát viselt. A fotó számos mém alapjaként szolgált, ám ez nem volt elég, ugyanis Boston 2012-ben bejelentette, hogy minden csütörtökön kiad egy dalt az iTunes-on Blake Boston AKA Scumbag Steve néven. Ezzel próbálta hírnevét növelni.

5, Silvia Bottini – Hatalmas világprobléma
Silvia 2005-ben vált az internet sztárjává, mikor egyik képét mém formájában felhasználták. Teljes mértékben olyan arcot vág a képen, mint akinek óriási probléma nyomja a vállát. Olyan problémák során használták fel ezt a képet, mint telefon akkumulátorának lemerülése, csalódás, szakítás…stb. Annak ellenére, hogy az egész világ ismeri síró arcát, nagy valószínűséggel senki sem ismerné fel az utcán sétálgatva.

6, Zeddie Little – nevetségesen fotogén srác
Zeddie Little egy 33 éves fiatalember, aki egy futóversenynek köszönheti hírnevét, mivel olyan fotó készült róla, amin nevetségesen jól nézett ki. Ezért is kapta a nevetségesen fotógén srác nevet. Gondoljatok bele, lefut X kilométert és mikor beér a célba úgy néz ki, mintha meg se kottyant volna neki a táv. Zeddie így nyilatkozott a mémével kapcsolatban: “Igazán nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy egy humoros vicc részese lehetek.”

7, Jordan Peele – az izzadós
Jordan egy 41 éves amerikai színész, komikus és filmrendező. Leginkább a komédia és a horror műfajában jeleskedik. 2003-ban bekerült egy komédiás sorozatba amiben egészen 2008-ig szerepelt. 2017-ben bekerült a világ legbefolyásosabb embereinek listájára. Viszont nemcsak ennek köszönheti sikerét, hanem egy mémnek is, ami bejárta az egész világot. Ezen a fotón úgy folyik róla a víz, mintha nyakon borították volna. Olyan helyzetekhez használták fel a képét, mint vizsgahelyzetek, vagy döntési nehézségek.

8, Sam Griner – “I Hate Sandcastles” / “Success Kid”
2007-ben került fel az internetre Sam képe, és nem más tette közzé, mint tulajdon édesanyja, Laney Griner. Voltaképpen semmi célja nem volt a fotóval, úgy töltötte fel mint bármilyen ember, az emberek tetszését azonban mégis elnyerte, mert Sam úgy nézett ki rajta, mint aki győzelmet aratott. Ennek ellenére, sokan az “I Hate Sandcastles” nevet aggatták rá, ami arra enged következtetni, hogy a fiú épp most tette tönkre egy másik gyermek homokvárát. Sam most egyébként 14 éves.

9, Zoe Roth – a katasztrófalány
Dave Roth tette közzé 2004 januárjában lánya Zoe képét, aki egy égő ház mellett áll, amit a tűzoltók épp próbálnak eloltani. Nos, nem is ettől különleges a kép, hanem attól, hogy lánya olyan arcot vág, mint akinek tetszik, hogy a ház lángokban áll. Ez a fotó azóta bejárta az internetet, s híressé tette Zoe-t. A lány most 20 esztendős.

10, Arató András – „Hide the pain Harold”
András egy 76 éves villamosmérnökként tevékenykedő férfi, aki különleges arckifejezésének köszönheti, hogy az internet sztárja lett. Mikor még működött az IWIW nevű közösségi oldal, Andrást megtalálta egy stockfotós, aki pár fotót készített róla. Ezek a fotók olyan arcát mutatják meg, melyből az embernek azaz érzése támad, hogy fájdalmat próbál mosollyal palástolni. Harold, vagyis András 2020-ban szerepelt az RTL Klub Álarcos énekes című műsorában.

11, Kayode Ewumi – “többet ésszel”
Kayoderól nagyon sokan azt hiszik, hogy egy 80-as évekbeli filmszínész, ám ez nem igaz. A férfi ugyanis mindössze 27 éves és nem is olyan rég töltötte be. Persze sokkal idősebbnek néz ki, de ugyebár sosem a borítója alapján kell megítélni a könyvet. Olyan filmekben játszott, mint: Enterprice, Action Team, You, me and Him…stb.

12, Kabosu a mémkutya
2010. február 23-án a japán származású óvodapedagógus, Atsuko Sato több fotót készített örökbefogadott Shiba Inu kutyájáról Kabosu-ról, akinek saját blogot is csinált. Számos online közvélemény-kutatás után 2010 végén őt választották meg az egyik legjobb mémkarakternek. Jelenleg 15 éves.

13, Grumpy Cat
A Grumpy Cat eredeti nevén Tardar Sauce egy nőstény házi macska és internetes híresség, aki mogorva „arckifejezésével” vált híressé. Sajnálatos módon ma már nincs az élők között, ugyanis 2019-ben egy húgyúti fertőzés következtében elhunyt. Helyét senki sem veheti át.
