Emlékeztek még a Két pasi meg egy kicsi sitcomra? Persze, hogy emlékeztek. 2003-ban indult a sorozat. Emmy-díjat, Golden Globe díjat is nyert. Charlie Sheen legendás karaktere 8 évadon keresztül nevettetett minket. Utána Ashton Kutcher-re cserélték, mert nem jött ki jól a stábbal. 2015-ben ért véget a show, de azóta is számtalanszor újravetítették különböző csatornákon. Magyarán nehéz volt nem belefutni. A legendás triót mindenki ismeri, de mi van a női karakterekkel? Mi lett velük a sorozat után?
Ezt boncolgatjuk most egy cikk erejéig.
Miss Pasternak – Missi Pyle

Kezdetben jó párosnak tűnt Charlie és Miss Pasternak. A kapcsolatuknak hála még Jake jegyei is jobbak lettek, de minden véget ér egyszer. Később eltiltották a tanári hivatástól és táncolni kezdett a megélhetésért.

Missi tovább próbálkozott a tv-ben és a moziban is. Játszott a Nevem Earl sorozatban is. Érdekesség, hogy zenélés terén is nagyon tehetséges. Egy elismert country-rock duó tagja, melynek neve Smith & Pyle. Kétszer házasodott.
Judith Harper-Melnick – Marin Hinkle

Judith a műsor egyik főszereplője volt. Alan volt felesége és Jake édesanyja. A sorozatban sokat civakodnak Alan-nel a pénz miatt. A férfi előszeretettel cinkeli a költekezési szokásai miatt és a luxiscikkek valamint a kozmetikai műtétek iránti szenvedélye végett. Judith beleszeret Jake orvosába, akihez végül feleségül megy, de a férfi megcsalja ezért elválnak.

A sorozat után, a színésznő jobbról is és balról is kapott szerepeket. A Homeland sorozatban láthattuk. Moziban a Jumanji – Vár a dzsungel című filmből lehet ismerős.
Emmanuelle Vaugier – Mia

Charlie szereti a nőket. Mia egy tánctanár, akiért a főszereplő odáig van. A nő addig nem engedi közelebb magához a férfit, amíg az abba nem hagyja az ivást a dohányzást és a hús fogyasztását. Charlie megígéri neki, hogy teljesíti a kérését, viszont valójában mégsem teszi. Szakítanak, amikor kiderül az igazság.

Játszott pár filmben, de igazából a szépsége az, ami miatt ismertté vált. A Maxim “Hot 100”-as listájára is felkerült.
Evelyn Harper – Holland Taylor

Charlie és Alan soha nem menekültek az anyjuk elől. Holland Taylor tökéletesen személyesítette meg a fiúk édesanyját. A show-ban ő volt az ész a családban. Szerette a pénzt és a gazdag pasikat.

Holland Taylor önmagában is elég nagy sztár. A ’80-as évek óta pörög a karrierje. 4 díjra is jelölték a legjobb női mellékszereplőként Evelyn Harper megtestesítése miatt.
Rose – Melanie Lynskey

Egy közös este után a rögeszméjévé vált Charlie. A nőt nem érdekli az elutasítás. Végül Charlie elvenné feleségül és elutaznak Franciaországba, de a frigy sosem lesz teljes.

Láthattuk a Sakáltanya, Sweet Home Alabama filmekben. Jimmi Simpson felesége volt hét évig, de most már Jason Ritterrel van.
Chelsea Melini – Jennifer Taylor

Charlie barátnőja, aki később beköltözik a házba. Charlie megkéri a kezét, de a kapcsolatuk zátonyra fut.

Két gyermek anyja és Paul Taylor dalszerző felesége. NCIS sorozatban láthattuk.
Beverly – Allison Janney

Alan egy társkereső oldalon csípi fel. Egy darabig együtt is lesznek, míg meg nem ismeri Charlie-t.

Juno és a Lány a vonaton című filmekben tűnt fel. Egész jó hírneve volt mindig is a szakmában.
Sherri – Jeri Ryan

Charlie úgy gondolja, hogy ő az igazi. Tetszik neki, hogy nem veszi be a csajozó trükkjeit. A nő utána Alannél is próbálkozik.

A Star Trek: Voyager-ből lehet ismerős. Egyébként két gyermek anyja és Christopher Eme felesége.
Gretchen Martin – Kimberly Williams-Paisley

Alan randizgat vele. Neki is azt hazudja, hogy övé a ház. Miután kiderül a hazugság szakítanak.

Ő már gyerekként is színészkedett. Láthattuk a Jim szerint a világ című sitcomban. Brad Paisley felesége 2003-tól.
Linda Harris – Ming-Na Wen

Bírónő és Charlie barátnője az 5. évadban.

Mulan-t szinkronizálta a Disney-filmekben. SGU Stargate Universe, Rontó Ralph és a Heuréka filmekben láthattuk.
Mandi – Gail O’Grady

Charlie egy újabb áldozata.

Annyiban hasonlít a sorozatbeli karakterére, hogy ő is hatszor ment férjhez. Reméljük, hogy egyszer megtalálja az igazit.
Paula – Paula Marshall

Alan találkozik vele egy szórakozóhelyen, de a dologból nem lesz egy sírig tartó kapcsolat.

Láthattuk többek között a Doctor House-ban és a Mentalistában is. Boldog házasságban él egy Danny Nucci nevű színésszel.
Shannon – Tammy Lauren

Alan-nel próbálják féltékennyé tenni egymás exeit, de sikertelenül.

A gyilkos elmékben láthattuk 2014-ben. 1997-ben feleségül ment Guri Weinberg izraeli színészhez.
Gabriel – Justine Eyre

Charlie és Alan is próbálkozik nála. Végül Charlie nyer.

Nem kapkodott érte a show biznisz. A helyszínelőkben láthattuk egy vendégszerepben. Feleség és anya.
Ms. McMartin – Maggie Lawson

Ő már a Walden-es részekben játszik. Természtesen a szerelmi háromszög itt is adott lesz.

A karrierje egész jó irányt vett a sorozat után. Játszott a Psych, és az Angyal a pokolból című filmekben.
Berta – Conchata Ferrell

Charlie bejárónője. Egy második anyafigura a show-ban.

Sajnos a színésznő már nincs közöttünk. Idén elhunyt.
Courtney Leopold – Jenny McCarthy

Teddy Leopold állítólagos lánya

Az MTV egyik műsorvezetője volt és azóta is valóságshow-kban szerepelt. Egyébként írónő is.
Liz – Teri Hatcher

Alan egyik exe.

Volt James Bond-lány, játszott a Lois & Clark-ban és a Született feleségekben is. A szerelemben sajnos nem volt szerencsés.
Tammy – Jaime Pressly

Tammy egy tetoválószalon tulajdonosa.

A nevem Earl, Dead or Alive színésznője. Golden Globe és Emmy-díjra is jelölték.
Bridget Schmidt – Judy Greer

Ashton Kutcher-rel egyszerre lépett be a sorozatba.

Hirtelen 30, 27 idegen igen című filmekben játszott. 2014-ben kiadott egy könyvet.
Zoey Hyde-Tottingham-Pierce – Sophie Winkleman

Zoey segít Walden-nek a válása után.

Lord Frederick Windsor felesége, II. Erzsébet királynő unokatestvére. Hoppá!
Wanda – Diora Baird

Egyetlen epizódot játszott a sorozatban.

A Guess és a Playboy modellje is volt egykor.
Olivia Pearson – Krista Allen

A kényelmetlen vacsora egyik szereplője.

A Baywatch egykori sztárja. Játszott az Anger Management című filmben is.
Melissa – Kelly Stables

Alan recepciósa, aki egyszerre randizik Charlie-val és Alan-nel is.

A Förtelmes Főnökök második részében láthattuk.
Laura – Heather Locklear

Ügyvédet alakít a sorozatban.

A ’80-as ’91-es évek egyik csillaga. Melrose Place, Spin City szereplője.
Donna – Kimberly Quinn

Alan és Donna egy kettős randin egymásra találnak. Egy darabig.

CSI: New York-i helyszínelőkben láthattuk. Boldog házasságban él.
Lisa – Denise Richards

Charlie egyik szerelme, aki odaköltözik a házba.

A hölgy a való életben is Charlie Sheen felesége volt. Négy évig voltak házasok és két lányuk van.
Cindy – Kristin Dattilo

Charlie egyik barátnője, aki Jake-kel is jól kijön.

Helyszínelők, 90210, Veronica Mars és Dexter sorozatokban is láthattuk.
Lindsey McElroy – Courtney Thorne – Smith

Alan-nel jár. Hol együtt voltak, hol nem.

5 évadon át volt a sorozat egyik szereplője. Előtte az Ally McBEal-ben játszott.
Danielle Stewart – Brooke Shields

A testvérek összevesznek rajta, de végül kirúgják.

Gyermeksztár is volt. Őt mindenki ismeri. Modellként is nagy sikereket ért el. Két gyermek anyja.
Kihagytunk valakit? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!