Láthattuk őket tévésorozatokban, új albumot kiadva, csoportos vagy szóló koncerteken énekelni, szerelmesnek, elváltnak stb. Egyik év jött a másik után és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy már 40 évesek. A 2000-es évek tini sztárjai már mind felnőttek és 40 körüliek. Mi lett velük? Hogy alakult az életük? Volt, akinek sikerült kinőnie a régi énjéből és azóta is elismert híresség lett, de van olyan is, aki elengedte a dolgot. Nyugodt családapa/anya vált belőle. Az élet ilyen. Nosztalgiázzunk egy kicsit és nézzük meg, hogy hol tartanak most az egykori kedvenceink.

Backstreet Boys

A “fiúbanda” fogalma mára elavultnak tűnhet, a Backstreet Boys számára ez soha nem jelentett problémát. A ’90-es és a 2000-es években a világ egyik leghíresebb popzenekara volt. 2003-2006 között szünetet tartottak, majd visszatérésük után egy új generáció szívét is meghódították.  Kevin (48 éves), Brian (45 éves), Nick (40 éves), Howie (47 éves) és AJ (42 éves) még mindig nyomják. Koncerteznek, turnéznak szerte a világok. 27 éves a Backstreet Boys. Nem rossz teljesítmény, ugye?

NSYNC

Az NSYNC volt a Backstreet Boys legnagyobb ellenfele. Érdekes módon a hazájukban népszerűbbek voltak, mint a Backstreet Boys. A csapat három lemez kiadása után 2002-ben feloszlott és a tagjai a saját lábukon próbáltak megállni. Akinek igazán bejött az élet a tagok közül, az Justin Timberlake. Filmszerepek, zenei karrier, gyönyörű feleség. Ő azóta csak népszerűbb lett. A többiek is próbálkoztak a zeneiparban maradni, de inkább kevesebb sikerrel. Joey például jelenleg egy floridai hot dog standot üzemeltet.

Spice Girls

A Spice Girls egy forradalmi jelenség volt a popzene számára a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején. A lányok különböző személyisége (Geri, Melanie C, Victoria, Mel B és Emma) különböző típusú fiatalokat vonzott a maga idejében. A tagok közt keletkezett feszültség miatt 2001-ben feloszlottak. 2007-ben megpróbálták rendezni a konfliktusokat és újra összeálltak. Mára mindenki betöltötte a 40-et. Victoriat (aki inkább focistafeleség lett) leszámítva mindenki nyomja tovább.

Rachel McAdams

A Bajos csajok című film “Méhkirálynő”-je. Regina George karakterét játszotta el ebben a vígjátékban. Annak ellenére, hogy egy alapvetően negatív karaktert játszott, mégis mindenki megszerette. Nem mellesleg felfedezték színészi tehetségét is. Azóta a színésznő karrierje rendesen beindult. Több, nagy szerepet is megkapott már. Nem mellesleg alakításáért jelölték Oscar díjra is.

Leonardo DiCaprio

Leo a 2000-es évek álompasija volt a tinik szemében. A Titanic-ban nyújtott alakítása után nem állt meg a Hollywoodba dübörgő vonat. Manapság korunk egyik legjobb színésze. Egyébként a klímaváltozás elleni küzdelem egyik élharcosa.

Freddie Prinze Jr. és Sarah Michelle Gellar

Ismeretségük valahol a “Tudom, mit tettél tavaly nyáron” című film forgatás kezdődött. Azóta ha filmes karrierjük nem is, a kapcsolatuk dübörög. Hollywood egyik álompárja. Annak ellenére, hogy eltelt 20 év és már bőven 40 felett járnak, még mindig szeretik egymást. Boldog szülők, boldog élettel.

Nick Lachey

Több fiúcsapat volt, amik meglehetősen rövid életűek voltak. Ilyen volt a 98 Degrees is. 4 évet pörgött a zenekar, majd végleg feloszlott. Nick még Jessica Simpson-nal élt házasságban pár évig, azóta nem sokat hallani róluk.

Tia és Tamera

A ’90-es évek Nickelodeon ikrei, Tia és Tamera már 42 évesek. Közülük Tia, aki még aktív televíziós sorozatokban és filmekben. Közel állnak egymáshoz. Érdekes módon még mindig nagyon fiatalosak.

Mark Hoppus

A Blink-182 basszusgitáros-énekese már 48 éves. Maradt a zeneiparban, de asztalt váltott. Dalokat ír másoknak. Feladta a lázadó, céltalan tizenéves imázst és megkomolyodott.

Picasso Branch

Magyar popegyüttes a ’90-es évek végéről. A megalakulása Kozso nevéhez fűződik. 5 albumuk jelent meg. Alapvetően egy duo lett volna Bebe és Ricky-vel, de a producerek végül úgy döntöttek, hogy csinálnak még egy öttagú csapatot a Shygys mellé.

ShyGys

1997-ben Kozso akart egy fiúbandát, a Backstreet Boys mintájára. A ShyGys hamar a tinilányok kedvence lett. A magyar fiatalok szobái falán ShyGys poszterek lógtak. Két albumot adtak ki. 2015-ben újra összeálltak egy kicsit, de az eredeti ötösből csak hárman tudták folytatni.

Joshua Jackson

A Dawson és a haverok sztárja. Joshua-nak mindent sikerült elérnie, amit egy híresség kívánhatott a 2000-es években. Most már 42 éves és a Little Fires Everywhere minisorozat sztárja.

Ryan Phillippe

Sok rosszfiús karakter mellett a való életben inkább egy nyugodt, kedves srác volt. A Kegyetlen játékok Sebastian karakterének pontos ellentéte. 46 éves és két gyermek apja.

Eminem

Ki hinné, hogy lassan 50 éves lesz. A zeneiparban még mindig elismert figura. Azóta rengeteget fejlődött és sokkal érettebben áll hozzá az élethez, pedig a lázadó énje volt az, ami híressé tette.

Aston Kutcher

Laza, bohém srácként ismertük meg. Azóta feleségül vette Mila Kunis-t és két gyermekük született. Sokáig, a nála sokkal idősebb Demi Moore színésznővel járt. Felnőtt lett belőle…

Jared Leto

A 30 Seconds to Mars frontembere. Jared stílusa sokszor változott az évek során. Elmúlt 48 éves. A zeneiparban elismert sztár, Oscar díjas színész. Mit akarhat még valaki?

Mi a véleményetek? Írjátok meg kommentben.