Hirdetés

Fernanda Suarez egy nagyon tehetséges művész, aki többször eljátszott mára gondolattal, hogy vajon hogyan is néznének ki kedvenc Disney karakterei, ha a mai világban élnének. Mivel művészeti suliba járt és csodálatosan rajzol, így nem volt nehéz megvalósítani ötletét. Fogta magát és elkezdte elemezni a hercegnőket, majd a mai trendeket, divatot, hajviseletet, sminket és egyik rajz jött a másik után. Annyi rajzgyűlt össze, hogy albumba is tudta őket foglalni, majd úgy gondolta megmutatja az internet népének mit alkotott. Szerintünk iszonyúan jól eltalálta a karaktereket. Ha titeket is érdekel a munkássága, akkor tartsatok velünk, mert ma azokat hoztuk el nektek.

1, Belle a Szépség és a szörnyeteg című meséből. A fiatal lány, nagyon egyszerű lélek, imád olvasni, állatokkal foglalkozni, de legjobban édesapját szereti. Egy nap bajba jutott apja segítségére siet, és kiváltja rabságából a szörnyeteg kastélyában.

2, Csipkerózsika, vagy Hajnal hercegnő a Csipkerózsika című meséből. A hercegnőt még kisbaba korában elátkozza Demóna, ám Fülöp herceg megmenti a lányt, majd boldogan élnek, míg…

3, Ariel, A kis hableány című Disney mesefilmből, aki sellőként éli életét a víz alatt apja birodalmában. Nagyon vágyódik a földi lét, a felszín felé és egy nap találkozik Erik herceggel és egyből beleszeret. Alkut köt a gonosz Ursulával, aki megfosztja hangjától… de csak átmenetileg.

4, Aranyhaj, az Aranyhaj és a nagy gubancból. Aranyhaj nagyon nehezen jött össze a királyi párnak, ezért egy ritka virág nedvét adták a királynénak, hogy teherbe essen. A virág gyógyító ereje ott csörgedezett a kis hercegnő testében, akit egy gonosz boszorka elrabol és éveken át egy toronyban tartja.

5, Jázmin hercegnő az Aladdin című meséből. Agraba szultánjának leánya, aki vágyódik a normális életre, ezért kiszökik a palotából a piacra, ahol összefut végzetével Aladdinnal. Életük fenekestül felfordul, mely végül happy enddel záródik.

6, Mulan a Mulan című meséből. A kínai származású család leánya igazi amazon, aki nagyon szeretne harcolni. Férfinak öltözve bekerül a hadseregbe, ahova apjának kellett volna mennie, és úgy edz, mint az összes többi harcos. Kitartása lenyűgöző, ám végül kiderül ki is valójában.

7, Tiana a “Hercegnő és a béka” című meséből. Tiana egy olyan lány, aki tele van álmokkal. Célja, hogy saját éttermet nyithasson magának, ám a siker felé vezető út nehézségekkel van kikövezve. Találkozik egy elvarázsolt békával, akiről kiderül, hogy herceg, majd ő is azzá válik. Kalandjuk ekkor indul be igazán.

8, Pocahontas egy indián törzs főnökének leánya, aki imádja a kalandokat. Egy nap megismerkedik egy gyarmatosító brit férfival, Johnnal, akivel egymásba szeretnek, de ezt az indiánok nem nézik jó szemmel. Megvádolják és büntetése kivégzés. Pocahontas ezt megakadályozza.

9, Hamupipőke a Hamupipőke című meséből, aki árván marad mostohájával és annak két lányával. Rabszolgaként bánnak vele és mindent neki kell csinálni. Egy nap tündérkeresztanyjának hála el tud menni a herceg rendezte bálba, ahol azonnal megszeretik egymást, de csak egy üvegcipőt hagy hátra éjfélkor. A herceg minden lányra felpróbáltatja, hogy megtudja ki volt az.

10, Hófehérke, a Hófehérke és a hét törpe című Disney meséből. Az ében fekete hajú hercegnő gonosz mostohájával marad a kastélyban, ám rövidesen menekülnie kell, mert a királynő ki akarja iktatni. Felbérel egy vadászt ám ő nem képes megtenni, amire kérték, ezért bemenekül az erdőbe, s a törpék házában bújik el.

11, Esmeralda a Notre Dame-i toronyőrből. Egy mindig mezítláb közlekedő lány, aki gyűlöli az előítéletet, amit népével szemben is előszeretettel mutatnak. Összebarátkozik Quasimodoval, aki maga a toronyőr, ám púpossága miatt nem igen megy ki az utcára, pedig óriási vágyat érez arra, hogy elfogadják őt. Legnagyobb ellenségük Frolló főbíró, aki Quasimodo “nevelőapja”.

12, Nala, az Oroszlánkirály című meséből. A fiatal oroszlánkölyök összebarátkozik a király utódjával, akivel folyamatosan kalandorkodnak, csínytevést követnek el. Zordon végez a királlyal, majd elüldözi Szimbát. Évekkel később Nala és Szimba egy véletlen folytán összetalálkoznak és egymásba szeretnek. Ők az oroszlánok királya és királynője. A művész által készített emberi rajz kicsit hasonlít Rihannara.

13, Vaiana, a Vaiana című meséből. A polinéz törzsfőnök leányát kiválasztja az óceán arra, hogy megmentse a embereket, és a szigeteket. Kisgyerekként a kezébe teszi Te Fiti szívét, amit vissza kellene neki juttatni. Segítségül hívja Mauit, aki voltaképpen ellopta Te Fiti szívét, hogy az embereknek adja. Hosszas utazás után végül kiderül, hogy a Te Kā nevű lávaszörny maga Te Fiti. Vaiana visszaadja a szívet és mindenki boldog.

14, Megara a Herkules című meséből. A fiatal és vonzó nő Hádész rabságában van, így nem teheti azt amit csak akar. Ennek ellenére, beleszeret a fiatal és kedves Herkulesbe, aki szintén megszereti őt. A lány eleinte próbálja tagadni, hogy szerelmes, mivel korábban már nagyot csalódott. Herkules viszont megmenti őt és elveszi feleségül.

15, Elza a Jégvarázs című meséből. A gyönyörű hercegnő nagyon hamar Arendelle királynője lesz miután szülei hajóbalesetet szenvednek. Rettenetesen fél, ugyanis különleges képessége révén sok emberben kárt tud tenni. Nem tudja hogyan uralhatná erejét, ezért megszökik és saját birodalmat épít magának. Húga Anna viszont szeretné visszavinni a palotába. A szeretet ereje segít neki irányítani a hatalmát.

16, Anna, a Jégvarázs című Disney meséből. Nővéréhez hasonlóan ő is Arendelle hercegnője, aki egy csupaszív, kajla, kalandvágyó és bátor lány. Imádja nővérét, aki még kisgyerekként megsebezte, de ő erre nem emlékszik, mert a trollok vezére kitörölte emlékeit. Mivel nem tudja Elza min megy keresztül megpróbál segíteni neki, de mindig falba ütközik. Feltett szándéka, hogy segítse nővérét, mindegy mit kell tennie érte.

17, Jane a Tarzan című meséből. A fiatal lány kutatási céllal érkezett arra a szigetre, ahol Tarzan él. Apja professzor, és úgy döntött segít neki felfedezni a gorillákat. Egy napon összetűzésbe keveredik a páviánokkal, akiktől Tarzan menti meg. Az elején kissé nehéz volt nekik a kommunikáció de szép lassan belejöttek, sőt egymásba is szerettek. Jane és apja a szigeten maradtak Tarzannal és a gorillákkal.

Bónusz: Igaz, hogy ők nem hercegnők és nem is a jók közé tartoznak, de a művész zseniálisan ábrázolta

Gonosz karakterek a mesékből:

Ő Hófehérke mostohaanyja, a Királynő, aki mindent megtesz azért, hogy eltegye láb alól Hófehérkét, mivel varázstükre szerint ő a legszebb a világon. A féltékeny királynő ezért egy mérgezett almával próbálja likvidálni a törpék házában bujdokló hercegnőt.

Szörnyella de Frász, aki egy nagyon kicsit hajaz Margot Robbiera. A divattervezőként tevékenykedő Szörnyella imádja a bundákat és feltett szándéka, hogy egy nagyon ritka kabátot csináljon, ami dalmata bundából készül. Szerencsére terve dugába dől.

Ursula, aki mindenáron szeretne csodálatos és gyönyörű hangot magának, ezért tőrbe csalja Arielt, akinek hangjába Erik herceg egy pillanat alatt beleszeret.

Na mit szóltok?