Hirdetés

Szinte nincs olyan felnőtt a földön, aki gyerekként ne próbálta volna meg szétszedni a játékait, kisebb-nagyobb tárgyait… Ennek oka volt a hajthatatlan kíváncsiság, hisz ezek a tárgyak képesek voltak hangok kiadására is. Annak érdekében, hogy megtudják, hogyan és miként működnek muszáj volt őket szétszedniük. Persze az összerakással voltak némi gondok, sőt akadt, mikor a játékok emiatt a kukában kötöttek ki. Most pusztán kutatási céllal szoktak az emberek dolgokat szétvágni, felnyitni. Az esetről készült felvételeket hajlandóak voltak megosztani az internet népével, hogy ők is részesülhessenek valamilyen érdekes felfedezésben. Lássuk hát a leghétköznapibb tárgyakat félbe vágott állapotukban.

1, A kutyám szétrágta a játékát és ezt találtuk benne.

2, Így néz ki egy félbe vágott szalonnacsomag.

3, A 90-es években nagy népszerűségnek örvendtek az ilyen karkötők. Most már azt is tudjuk, hogy vonalzó van bennük.

4, Mindig is érdekelt, hogy néz ki egy elektromos fogkefe belülről? Íme:

5, Most már te magad is tudod, hogy néznek ki az Airpodsok tokjai belülről.

6, Kiderült, hogy a fürdő szivacsban egy másik szivacs van.

7, A természet csodálatos alkotása! Egy félbe vágott kagyló.

8, Így néz ki egy doboz megfagyott fagyi félbe vágva.

9, Nem tudtad elképzelni, milyenek lehetnek a bankkártyák belülről? Nos, íme itt egy példány:

10, Ha mindig is érdekelt milyen elvágva egy golflabda, akkor tessék:

11, Most már azt is tudjuk, hogy építik fel otthonukat a méhek.

12, Sokan szerették volna kideríteni milyen egy szállodai kulcskártya belülről:

13, Most már azt is tudjuk, hogy a legnagyobb elemet 6 ceruza elem működteti.

14, Így néznek ki az amerikai csatlakozó belülről. Voltaképpen nincs is különbség.

15, Most már ti is látjátok milyen egy félbe vágott tenisz labda.

16, Belegondoltál már valaha abba, hogy milyenek is belülről a csontjaink? Ha igen, de nem kaptál választ, akkor láss csodát.

17, Úgy tűnik a játékgyártók szeretnek spórolni. Egy dobókocka, amibe egy másik van elrejtve.

18, Nem csoda, hogy a teke golyók olyan nehezek…

19, Ha mindig is érdekelt mi van a ragasztó belsejében.

20, Most már te is tudod, hogy miből is készülnek a telefontokok.

Na mit szóltok?