Mészáros Lőrinc egy magyar vállalkozó, 2018-ban Magyarország 2. leggazdagabb és 3. legbefolyásosabb személye közé tartozik. 2011-2018 között Felcsút község polgármestere. Személye folyamatosan közéleti vitákat kelt, hiszen a korábban gázszerelő vállalkozóként dolgozó Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos ember, amit sokan a fideszes politikai kapcsolatokkal hoznak össze.

Egy nagyon érdekes listát állított össze a nyugat.hu arról, mit is jelent pontosan az ország egyik legsikeresebb gázszerelőjének lenni.

Ezer forint nem számít olyan sok pénznek. Tízezer forint az már egyes családokban nagy pénznek számít, százezer meg aztán főleg. Egymillió forintot sokan még nem is láttak. Tízmillió forint a legtöbb ember számára egy olyan pénzmennyiség, amit nem lehet szavakba foglalni. 100 millióról meg azt sem tudják, hogy valóban egy létező összeg-e. Egymilliárd pedig azoknak való, akik szeretnek álmodozni.

Mészáros Lőrinc polgármesternek, a magyar vállalkozónak viszont több, mint 300 milliárd forint van a markában, ami az ő jogos tulajdona.

 

Valóban nagyon nehéz elképzelni ekkora mennyiségű pénzt. Ezt az összeget konkrétan nem lehet kézben megfogni, és ez, azaz összeg, amit egy minimálbért kereső ember nem valószínű, hogy valaha fog birtokolni.

Nevezhetjük furcsa egybeesésnek, hogy ennek az óriási vagyonnak a birtokosa, Mészáros Lőrinc annak a falunak a polgármestere, ami történetesen a miniszterelnöké, ahogy persze az is, hogy az egykori gimnáziumi jó barátból és kollégiumi szobatársból hirtelen dúsgazdag milliárdos lesz.

Mindenki mást fog ezekből az állításokból levonni, és mind csak hit kérdése, mit akarunk belelátni a dolgokba. De most ezzel ne is foglalkozzunk, inkább erős koncentrációképességünk igénybevételével próbáljuk a szemünk elé képzelni, mennyi is lehet az a 300 milliárd forint. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű?

Elképzelhető, hogy sokkal jobban fog menni, ha ezt az óriási összeget valaminek az értékéhez vagy valakinek a bevételéhez hasonlítjuk.

A nemzetközi számok összehasonlítása alapján állítottak össze egy listát és ebből nagyon is az szűrhető le, hogy a polgármester a 300 milliárd forintos vagyonával, ami (körülbelül 1,1 milliárd dollárnak felel meg) sokkal gazdagabb embernek mondható, mint maga II. Erzsébet királynő, akinek csupán “csak” 530 millió dollárt érő vagyona van.

Ám ez még nem minden, ugyanis ezzel a hatalmas vagyonnal képes volt megelőzni:

Quentin Tarantino filmrendezőt,

Jennifer Lopezt,

sőt még Cristiano Ronaldót is,

valamint a Harry Potter-könyvek írónőjét J.K. Rowlingot,

illetve a New York-i divattervezőt és luxuskategóriás ruhák atyját Calvin Kleint is.