Az ismert sztereotípiák miatt el kell mondanunk, hogy a női nem is tud ugyanolyan trehány és rendetlen lenni, mint a férfi nem, és a férfiak is tudnak ugyanolyan rendszeretők lenni, mint a nők. Sőt manapság annyira felcserélődtek a szerepek, hogy inkább a pasik azok, akik ragaszkodnak a rendhez és a tisztasághoz. A nők hajlamosak szanaszét hagyni a ruháikat a szobájukban és a kozmetikai cuccaikat a fürdőben, valamint képesek a lustaság miatt fontos dolgokat napokig elhalasztani. Mai cikkünket azzal a céllal hoztuk létre, hogy lerántsuk a leplet a csúnya igazságról, és bemutassuk, hogy nem kell mindig a férfiakat szidni, mert a nők háza táján is akad épp elég probléma.

1, Köztudott, hogy sokkal könnyebb kupit csinálni, mint rendet. A lányok szobája sem tisztább a fiúkénál, sőt, van, hogy rosszabb. Az elpakolás számukra annyit jelent, hogy behányják úgy a ruháikat a szekrénybe ahogy vannak és kész.

2, Sokan egy buli után vagy csak szimplán fáradtság miatt nem mossák le a sminket az arcukról, és reggelre előfordul, hogy az arcuk a párnáról köszön vissza.

3, Előfordul, hogy egyáltalán nincs kedvük kimozdulni, ezért képesek úgynevezett kegyes hazugságokat kitalálni azért, hogy megússzák a dolgot.

4, Nem követik figyelemmel mikor fogy ki a tusfürdőjük ezért, ha az végleg megadta magát, akkor a párjukét használják addig, amíg nem vesznek másikat. Persze itt is a lustaság győz, mígnem a pasijuké is elfogy.

5, Vannak napok, mikor csak annyira borotválják le a lábukat amennyire szükséges. Ha térdnadrágot vesznek fel, akkor csak a térdekig szedik le.

6, Bizony vannak napok, amikor lustaságból adódóan pizsamában mennek le a boltba. Mivel ma már minden divat, úgysem tűnik fel senkinek, hogy milyen célt szolgálnak valójában a rajta lévő ruhák.

7, Újfent csak a lustaságra lehet fogni, amikor már az összes tiszta ruhájuk a szennyesbe van, de szükségük lenne tiszta zoknira. Ilyenkor a könnyebbik utat választják és vagy 50 párat rendelnek belőle.

8, Amikor kimarad a mosás, de sürgősen el kell menniük valahova akkor kénytelenek a szennyesből öltözni. Megszagolják mennyire lehet érezni, hogy használt, és ha nem annyira, akkor lazán felveszik.

9, Legalább 3-4 ébresztőt állítanak, csak azért, hogy legyen elegendő idejük a készülődésre, de mivel nagyon sokan szeretnek aludni, ezért a lustaság győz és csak akkor kelnek fel, ha már mindenképpen szükséges.

10, Tudjuk, hogy trógerül hangzik, de a tangabugyik igenis tudnak rosszul állni, amik kellemetlenül be tudnak vágni. A helyzet orvoslására az egyetlen megoldás, ha feltűnés mentesen megigazítják.

11, Végezetül pedig a lustaság miatt képesek napokig húzni a hajmosást. Amikor már elviselhetetlenül viszket a fejbőrük és valóban ég a ház, akkor nem tudnak mit tenni megmossák.

Csajok ti is ilyenek vagytok?

Hirdetés