Jennifer Aniston száját azelőtt hagyták el ezek a szavak, mielőtt kiderült volna, hogy férje, beleszeretett színésznő társágba és kollégájába Angelina Jolie-ba. Bizonyára nagyon meglepte őt a dolog miután megtudta, hogy ex férje kivel kavar éppen. Ez már pont elég pofára esés volt szegény Anistonnak.
A Mirror nevű lap hozta le azt a szívbemarkoló történetet, mely a 2004-es év legnagyobb sztárpár botrányáról szólt. Jennifer és Brad 2000-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent és szerelmük egészen 2004-ig tartott. hollywood leghíresebb párjának azért kellett elválnia, mert Brad gyengéd érzelmeket kezdett el táplálni Jolie iránt a Mr. és Mrs. Smith forgatása alatt.
De még mielőtt elkezdődtek volna az akciófilm forgatásai a két színésznő összefutott egy parkolóban, miközben a Jóbarátok című sorozat utolsó évadát vették fel. Igazán sorsszerűre sikeredett a találkozó.
Ebben az évben, már szemmel látható volt, hogy valami nincs rendben Brad és Jennifer házasságában, ugyanis Brad nem igazán szerette volna, ha felesége a sorozat utolsó évadában szerepel. Hozzá kell tennünk azt az aprócska információt, hogy ekkorra Aniston már epizódonként egy millió dollárt kapott, ami valljuk be nagyon szép kis összeg. Ezért és még több minden másért sem adta fel Aniston azon álmát, hogy benne legyen az utolsó évadban. Mikor a stáb és a színészek ünnepelték a sorozat végét, egyetlen ember nem volt ott… Brad Pitt. Amikor a kollégák megkérdezték tőle, merre van a férje, ő csak annyit válaszolt, hogy azért nem tudott elmenni, mert a Mr. és Mrs. Smith-t forgatják.
Aniston ekkor még nem volt tudatában annak a ténynek, hogy férjét már elvesztette, hisz Angelina rövid időn belül lecsapta őt a kezéről. Az egyik interjúban azt mondta, hogy élete során csupán egyszer volt “szerencséje” találkozni Angelinaval és az is egy parkolóban történt. Elárulta, hogy a következő szavak hagyták el a száját:
“Félreálltam és bemutatkoztam neki – mondta a színésznő. Majd azt mondtam:
“Brad hihetetlenül izgatott, hogy együtt dolgozhat veled. Remélem nagyon jól fogjátok magatokat érezni.”
Mindezek után Brad nemes egyszerűséggel kihátrált a kapcsolatukból és a házasságukból. Válásukat pedig 2005-ben mondták ki. A film bemutatója után Brad és Angelina egy párként jelent meg a nyilvánosság előtt, majd bejelentették, hogy gyermeket várnak és természetesen az esküvőt is megejtették. Két évre rá, vagyis 2016-ban Jolie beadta a válópert és megkezdődött a kutya-macska harca filmcsillagok között.
Brad nagyon bánta, hogy ilyen csúnyán elbánt volt felesével, ezért az 50. születésnapjára megvette neki azt a házat, amiben együtt éltek, mikor házasok voltak. Talán ez volt a legszebb ajándék, amit 5 év alatt adhatott neki.