A mai világban egyre többen választják a légi közlekedést, mivel sokkal gyorsabban el lehet jutni “A”-ből “B” pontba, mint kocsival vagy vonattal. Persze mint minden közlekedési eszköznek megvannak a maga veszélyei. Ha valaki autóval közlekedik fennáll a veszélye annak, hogy egy másik autóval, kamionnal karambolozik, esetleg beborul az árokba, leszalad az útról…stb. A vonattal történő közlekedés is rejt némi veszélyt, mert túl gyors sebességnél kisiklik, vagy egy rossz kapcsolásnál nekimegy egy másik vonatnak. A légiközlekedés ma már talán a legbiztonságosabb, azonban ott is előfordulhatnak nem várt fordulatok, például, hogy a gép meghibásodik, a pilóták elvesztik az irányítást felette, rossz pályára tévednek és a többi. Csak míg a többi eszköznek nincs semmilyen hangrögzítő készüléke, addig a repülőgépeknek van egy úgynevezett feketedoboza. Ez azt a célt szolgálja, hogy mindent rögzítsen, ami a pilótafülkében történik. Sokszor ezt használják bizonyítékként, ha lezuhan egy gép, mert ebből kiderül mi történhetett.
Olykor nagyon komoly és könnyfakasztó párbeszédeknek lehetnek fültanúi a nyomozók, amiből most párat el is hoztunk. Ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt utolérte volna őket a végzet.
1, “Jó éjt, viszlát, meghalunk”
1987-ben a lengyel légitársaság 5055-ös járata épp New York felé tartott, mikor a gép egyik hajtóműve meghibásodott és felrobbant. A pilóták már nem tudták uralni a gépet, így az a Kabaty-erdőben ért földet. A zuhanásban mindenki életét vesztett.

2, „Ne csináld ezt!”
A FlyDubai repülő 2016-os katasztrófájánál nagyon erős szél kerekedett és hevesen kezdett esni az eső. Ennek ellenére, felszálltak, mint kiderült utoljára. A feketedoboz persze felvette a pilóták utolsó párbeszédét. A felszállás után nemsokkal a repülőgép felrobbant és a rajta utazó 62 utas pedig elhunyt.

3, „Basszus, halottak vagyunk”
Ezeket a szavakat még 2009-ben kiáltotta az Air France 447-es járatának pilótája, mikor felmérte, hogy nincs tovább. A gép nemsokkal később az Atlanti-óceánba csapódott, s mindenki odaveszett a katasztrófában. A fedélzeten 228 utas utazott. A feketedoboz hanganyagát csak két évvel a baleset után tudták meghallgatni, mert addigra tudták csak kihalászni az óceánból.

4, „Ennyi volt! B**** meg!”
2001-ben nem messze az Irkutszk repülőterétől egy Vladivostok Air 352-es gép lezuhant, mert a pilóta teljesen elvesztette felette az irányítást. A gépen 136an utaztak plusz a személyzet, aki közül egy sem élet túl a balesetet.

5, „Nos ezek a körülmények nem tűnnek valami jónak, ugye?”
Az Air New Zealand 901-es járata még 79-ben tartott az Antarktisz felé, mikor a gép meghibásodott és egy hegynek csapódott. A feketedoboz meghallgatása után derült csak ki, hogy a legénység nem volt maradéktalanul tisztában azzal, hogy milyen időjárási körülmények uralkodnak az Antarktiszon. Sajnos mind a 257 utas életét vesztette a katasztrófában.

6, „Na, így jártunk”
Az Alaska Airlines 261-es járata épp San Franciscóba tartott mikor egy stabilizátor meghibásodott és kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Balszerencséjükre nem értek el a los angelesi reptérre, hanem még előtte lezuhantak az óceánba. A katasztrófát egy ember sem élte túl.

7, „Viszlát mindenki!”
A svájci pilóták között van egy hagyomány, miszerint ha tisztában vannak azzal, hogy elkerülhetetlen katasztrófa áldozatai lesznek, akkor úgy búcsúznak el, hogy: “Viszlát mindenki!” 1970-ben Karl Berlinger épp Tel Avivba tartott és utazás közben tudta meg, hogy bomba van a fedélzeten. Sajnos már semmit sem tehetett, hogy elkerülje a robbanást, így kimondta utolsó szavait: “Viszlát mindenki!”

8, “Mama, szeretlek”
1978-ban a Pacific Southwest 182-es járata tragikus módon összeütközött egy magántulajdonban lévő repülőgéppel. A ütközés következtében mindkét gép lezuhant. Előbbi San Diego egyik kertvárosi részében ért földet. A becsapódásban mind a 135 utas életét vesztette. Sajnos járókelők is áldozatul estek, és akadtak köztük gyerekek is. A személyzet közül mondta azt valaki, hogy “Mama, szeretlek”
Bónusz:
Még néhány utolsó mondat a pilótáktól:
“Elveszett a radarkapcsolat!” – Thai International, 1967. június 30.
“Itt a vég” – Ariana Afghan Airlines, 1969. január 5.
“Mi történik itt?” – Eastern Air Lines, 1972. december 29.
“United 173, Mayday! A motorok lángolnak, lezuhanunk.” – United Airlines, 1979. december 28.
“Nincs rá szükség, jól vagyunk, nincs probléma, semmi probléma.” – Saudi Arabian Airlines, 1980. augusztus 19.
“Ó, ez nem lehet! Ó, ez nem lehet!” – Aeromexico, 1986. augusztus 31.