Nem olyan régen látott napvilágot a Bosszúállók: Végjáték című film, ami elsöprő sikert aratott már az első két hétben. Aki látta a filmet tudja, hogy milyen fordulatok történtek benne, kik azok, akik eltávoztak az élők sorából és kik azok, akik életben maradtak és tovább élhettek. Pontosan emiatt volt hatalmas meglepetés, amikor Jon Favreau olyan titkot árult el, ami reményt adott a rajongóknak.


A Stan Lee által felépített Marvel univerzum már 11 éves, ugyanis a kezdet kezdetén a Vasemberrel indult az egész történet. A páncélos szuperhős karakterét Robert Downey Jr. játszotta, aki egyből hatalmas népszerűségre tett szert. A 2008-as filmet Jon Favreau rendezte, aki Happy karakterét alakítja a filmben.


Amikor az első Marvel film kijött a mozikba senki sem hitte, mekkora utat fog bejárni és, hogy 11 évvel később a "Bosszúállók: Végjátékkal" fejeződik be az egész. Bizony rengeteg olyan karaktertől kellett végső és szomorú búcsút venni, akik nagyon is a szívünkhöz nőttek, de sajnos az élet nem kívánságműsor és minden folytatódik a maga medrében. Mikor már mindenki kezdett volna továbblépni, és feldolgozni a történteket a fent említett Jon olyat mondott, amitől mindenki hátán felállt a szőr és bekönnyezett a szemük.


A dzsungel könyve, a nemsokára mozikban is látható Oroszlánkirály, valamint az ikonikus Vasember 1-2 film rendezője elkottyintotta, hogy már beszélgetnek a Vasember 4. részével kapcsolatban. Persze azt is hozzátette, hogy még semmi sem biztos, hiszen csak Kevin Feige  a Marvel univerzum másik sikeres producere tud csak a dologról. Egyelőre még a színésznek, Robert Downy Jr. sem említette, hogy mi a terve, de már önmagában az is elég a rajongóknak, hogy legalább gondolkodnak a folytatáson. Mindenki sejti, hogy a színész nagyon szívesen belebújna még abba a bizonyos páncélba, ám ez óriási fordulat lenne a Marvel világban.


HA NEM LÁTTAD A BOSSZÚÁLLÓK: VÉGJÁTÉK CÍMŰ FILMET, AKKOR NE OLVASS TOVÁBB!

Azért említjük, hogy hatalmas fordulat lenne ez a filmtörténelemben is, mert Tony Stark, vagyis a Vasember meghal az utolsó Bosszúállók filmben, mikor az életét áldozza a világ megmentéséért. Amikor Robert megtudta, hogy mi lesz a karakterével, elsőre ne igazán nyerte el tetszését, és szomorú is volt miatt, ám hamar belátta, hogy ez tényleg zseniális befejezése lenne a Bosszúállóknak. Annak ellenére persze, hogy kedvelt karakterét újra eljátszaná a Vasember 4. még nem jelenti azt, hogy Tony fog visszatérni a páncélos hősként.


Több lehetőség rejlik a folytatásban, ugyanis "A Pókember: Idegenben" című filmben egy teljesen alternatív világot mutatna be, ahol még van rá esély, hogy Tony még életben van. De amellett a tény mellett sem mehetünk el, hogy Tony lánya nagyon nagyon hasonlít elhunyt édesapjára, így még az sem kizárt, hogy ő öltse magára valamelyik páncélt. Utolsó lehetőségként még ott van az a kisfiú is, akivel a Vasember 3-ban ismerkedett meg, és akinek a fészerében húzta meg magát annak idején. A filmben látható, ahogy a fiú ott volt a legendás Tony Stark temetésén.


Ennek fényében több úton is folytatódhat a sztori. Ez azért is lenne jó, mert Vasember volt a legkedveltebb Marvel hős mind közül. Kitudja lehet a Pókember: Idegenben tartogat számunkra pár meglepetést és abból ki lehet következtetni, hogy lesz-e remény a Vasember szál folytatására avagy sem.

Ti mit szólnátok hozzá?