Hirdetés

Nem vagy egyedül, ha úgy gondolod, a mai párkapcsolatokra – korosztálytól függetlenül –  egyáltalán nem jellemző a tartósság. De vajon miért van ez így? Az alábbiakban 6 olyan indokot gyűjtöttünk össze, amik magyarázatot adhatnak erre a jelenségre, vagy legalábbis egy részükre.

1. Megszokássá válik

Egy párkapcsolat elején mindig sokkal lelkesebbek vagyunk, mindig sokkal jobban várjuk az alkalmat, hogy végre a másikkal lehessünk, mint néhány hónap/év múlva. Ez az úgynevezett “rózsaszín köd”, ami jellemzően elhalványul az idő múltával. Sajnos sokan ezt egyszerűen nem tudják kezelni és egyre inkább úgy érzik, hogy már nem szeretik a másikat, már megszokássá vált az egész. Egy párkapcsolat életében ez az első komolyabb vízválasztó, ami gyakran az utolsó is.

2. Egyensúly hiánya

Hamar a párkapcsolat végét jelentheti az, amikor az egyik fél rendszeresen a saját akaratát próbálja ráerőltetni a másikra és szinte hallani sem akar arról, hogy mit szeretne a másik. Röviden szólva elnyomja, ami pedig rendszeres konfliktushoz, majd a kapcsolat végéhez vezet.

3. Különböző célok

Fontos, hogy egy párkapcsolatban legyenek közös célok, amiért mindketten tesznek, hiszen ez is egy komoly összetartó erő. Ha viszont ez egyáltalán nincs meg, valószínűleg nem lesz hosszú életű a kapcsolat. Példának okáért, az egyik leggyakoribb ilyen szituáció, amikor az egyik fél már szeretne családot alapítani, de a másik fél számára még sokkal fontosabb a karriere.

4. Őszinteség és bizalom hiánya

A bizalomnak és az őszinteségnek kéz a kézben kell járnia, ha ugyanis az egyik fél nem őszinte (ami előbb-utóbb nagy valószínűséggel kiderül), a másik fél nem fog tudni megbízni benne. Pedig a komoly kapcsolatok alapja a bizalom.

5. Összehasonlítások

A különböző közösségi médiáknak “köszönhetően” manapság sajnos gyakran előfordul, hogy az egyik fél valaki mással hasonlítja össze a párját, vagy épp a párkapcsolatukat. Ennek pedig – érthető módon – nincs túl sok pozitív hatása a kapcsolatra nézve.

6. Túl sok konfliktus

Nincs olyan párkapcsolat, amiben ne fordulnának elő konfliktusok, azonban nem mindegy, hogy milyen gyakorisággal, illetve, hogy milyen okból kifolyólag. Ha például napi szinten fordulnak elő ilyen szituációk, méghozzá apróságok miatt, az előbb-utóbb (de biztosan) felemészti a kapcsolatot.

Te mivel egészítenéd még ki a listát? Írd meg hozzászólásban!