Penny, az Agymenők főhősnője egyszer azt mondta Dr. Sheldon Coopernek, hogy az egyetlen állandó dolog az életben a változás! És mennyire igaza van, hisz ha belegondolunk, akkor rájöhetünk, hogy valóban nem maradunk gyerekek, nem maradunk ugyanabban az iskolában, nem fogunk mindig ugyanazon a helyen dolgozni, nem leszünk mindig pattanásosak és még sorolhatnánk. Viszont annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden változik körülöttünk lesznek olyan dolgok, amik azonban ugyanolyanok maradnak. Például a házi kedvenceddel közös program, a szüleiddel együtt megrendezett hagyományok, vagy éppen egy tárggyal, állattal, étellel szembeni rajongásod. Jelenlegi posztunkban 21 kép formájában bizonyítjuk, hogy vannak helyzetek, alkalmak, pillanatok, amik nem változnak.

1, A Kinder csokoládé csomagolásán szereplő fiúcska is megnőtt, ám a mosolya még ma is ugyanolyan szép, mint annak idején.

2, A feleségemmel nem is olyan rég jöttünk rá, hogy ugyanolyan ruhát viselt az esküvőnk napján, mint amilyet édesanyám az övén.

3, Annak ellenére, hogy a kutya fekhelyét kidobtuk ő mindig ugyanott fekszik és élvezi a csodás napsütést.

4, Ez a kép 32 év különbséggel készült. Míg a fiatalember idősödött, addig a hölgy fiatalodott.

5, 3 éve élünk együtt kettecskén a kutyámmal, de ő még mindig odajön és kunyizik, mikor vacsorát csinálok magamnak.

6, A lányom és én, 34 év különbséggel. Hihetetlen, hogy a kórházban még mindig ugyanolyan mintájú plédeket használnak.

7, 7 éves koromban megszállottan rajongtam a csirkékért. A barátaim és a szomszédok az őrül csirkés lányként emlegettek csak.

8, Nem lehet elég korán begyakorolni a legmenőbb táncmozdulatot.

9, 10 év után is pontosan ugyanúgy fekszünk a kutyámmal. Mondhatni már összenőttünk.

10, Aki egyszer szellemirtóvá válik az örökre szellemirtó marad.

11, Csak néhány év telt el a két kép között, de még mindig ugyanúgy alszanak, mint kölyökként.

12, Édesapám sajnos már nincs köztünk, de a képeken mindketten 24 évesek vagyunk. Le sem tagadhatnánk egymást.

13, Az egyik legjobb barátnőm minden évben karácsony napján mézeskalácsot süt. Ez egyfajta hagyomány már.

14, 3 évvel később is szépnek tűnik a kedvenc pulóverében!

15, A fiam és én, 16 év különbséggel. Ugyanaz a kanapé, ugyanaz az ing.

16, Anyám és apám nemrégiben ünnepelték 25. házassági évfordulójukat, és úgy döntöttek, hogy újra elkészítik egyik esküvői fotójukat.

17, 10 évet vártam a Hihetetlen család 2-re.

18, Nem hiszem el, hogy ugyanazzal a sráccal találkoztam, akivel 13 évvel ezelőtt készítettem egy képet!

19, Anyám, aki engem tart 1989-ben, és én, ahogy a fiam tartom 2017-ben.

20, Anyám és én az Utsayantha-hegyen 1997-ben és 2017-ben. Már hagyománnyá vált nálunk a hegy megmászása.

21, Egy hóvihar után apámmal úgy döntöttünk, hogy újrateremtjük azt a képet, amit 35 évvel ezelőtt készítettünk.