Ha nem lenne a női nem, akkor szó szerint ki kellene őket találni. A férfiak bizony unatkoznának nélkülük, bárki bármit mond. Ők olyan érdekesek és összetett személyek, hogy keresve sem lehetne tőlük jobbat és bonyolultabbat találni. Viszont annak ellenére, hogy egy nembe tartoznak, mégis több csoportra lehet őket osztani. Ennek az az oka, hogy az egyik mindenáron nőies NŐ akar lenni, míg a másik inkább kényelmesebb és lazább. Ízlés kérdése, hogy a férfiaknak melyik jön be igazán. De ez az ellentét nemcsak a viselkedésükben, gondolkodásmódjukban nyilvánul meg, hanem megjelenésükben is. Pontosan ebből kifolyólag döntöttünk úgy, hogy mostani cikkünk során bemutatjuk, hogy két típusú nő létezik a bolygónkon.
1, Ez a kép is tökéletes bizonyítéka annak, hogy két típusú nő létezik a világon: aki soha az életben nem hagyná ki a szalagavató bált, és akinek teljesen mindegy, hogy ott van-e vagy nincs csak kaja legyen.

2, Vannak csajok, akik kikerázzák magukat és vannak, akik akár pizsamában is elmennek az iskolába.

3, Akadnak, akiknek komplett túlélő sminkkészlete van, másoknak viszont egy-két kozmetikai terméke.

4, Egyes nők rövid, míg mások hosszú körmöket csináltatnak maguknak.

5, A nők egyik tábora csábító fehérneműben alszik, míg a másik tábora kényelmes pizsiben.

6, Vannak csajok, akik még a tikkasztó nyári melegben sem hajlandóak szandált venni, és akik csak azt hajlandóak felvenni.

7, Akik halloweenkor vicces és vonzó jelmezbe bújnak.

8, Vannak csajok, akiket izgalommal tölt el egy furcsa lény és van, akiket pedig a félelem kerít a hatalmába.

9, Akadnak nők, akiknek rend van a gardrób szekrényében és van, akiknek csak be vannak hányva a ruhái.

10, A csajok egyik tábora evőeszközzel eszi még a pizzát is a másik tábora viszont puszta kézzel.

11, Egyesek úgy ülnek, mintha az egész testük gumiból lenne, mások viszont kényelmesen.

12, Vannak csajok, akik vonzó filtert választanak, mások viszont vicceset.

13, Újabb gyöngyszem, ami bemutatja, hogy a halloweeni jelmezek terén még mindig két táborra oszlanak a nők.

14, Vannak csajok, akiknek minden sport és gyakorlat megy, és akadnak, akik mindenben bénáznak.

15, Csapaton belül is két lánytípust lehet megkülönböztetni, akik vonzók akarnak lennie a meccs közben és akik nem.

16, A kép készítésnél is kettő típusú lány van a vonzó és a vicces.

17, A csajok egyik tábora képes csábítóan kijönni a medencéből, míg a másik csetlik-botlik-mászik de úgysem megy neki.

18, A csajok egyik tábora alig vesz fel valamit a téli hidegben, míg a másik tábor tetőtől-talpig beöltözik.

19, A nők egyik csoportja domborúbb idomokkal rendelkezik, míg a másik nem.

20, Vannak nők, akik elegánsan jelennek meg a munkahelyen és vannak, akik kényelmesen.

Te melyik csapatot erősíted?