Bizony nem egyszer hallottuk már, hogy a férfiak és a nők teljesen különböznek egymástól. No, nemcsak kinézetre és hangmagasságban, hanem gondolkodásban és probléma megoldásban is. Előfordul, hogy a férfiak teljesen máshogy oldanak meg egy adott helyzetet, mint a nők, amitől persze a gyengébbik nem képviselői egyből a falra másznak. Viszont ettől szép az élet, ha minden gördülékenyen és simán menne, akkor meg az lenne a baj. A mai cikkünkben összegyűjtöttünk néhány képet, amivel bebizonyítjuk, hogy a hölgyek, valamint az urak két külön bolygóról származnak.

"Megkértem a férjem, hogy legyen kedves egy kevés citromot hagyni, hogy tehessek a teámba. Szó szerint értette a keveset."


"A mai napon kiabálva hívott fel minket egy hölgy, aki néhány nappal ezelőtt vett nálunk egy laptopot. Elmondása szerint hibát ír ki a gép, amit képtelen eltüntetni. Mondtuk, hogy hozza vissza megnézzük mi lehet a baj."


"Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy melyik lehet az én törölközőm és melyik a férjemé."


"Felhívtam a férjem a boltból, hogy kell-e tésztát vennem a vacsoránkhoz. Azt mondta nem kell, van elég kettőnknek."


"Pakolás közben megtaláltam a nejem dugi nasiját. Ennek tudatában el kell gondolkodnom azon, hogy van-e még valami, amit titkol előlem."


"Annak ellenére, hogy körülbelül 600 km-re vagyok a feleségemtől, sikerült megtalálnom a hajcsatját a táskámban. Mindenhol üldöz az asszon."


"A nejem megkért arra, hogy csináljak egy cipős polcot, mert már nem férnek el a cipőink. Szerintem úgy gondolta, hogy az ő cipői."


"Megkértem a barátom, hogy légmentesen és szorosan zárja vissza a zacskót. Ennyire volt képes."


"A férjem minden vágya az volt, hogy vacsorára csirkét ehessen. Annak ellenére, hogy semmilyen fűszer nem volt itthon, ő megoldotta a problémát..."


"Fogalmam sincs miért, de a feleségemnek az a bevett szokása, ha feltöri a tojásokat akkor a héját visszarakja a tartóba. Ennek mi értelme?"


"Csak WC-re mentem el, de mire visszaértem ez a látvány fogadott. Azt hiszem a férjem erre kószált."


"Mondtam a férjemnek, ha hazaér, akkor legyen kedves tegye be a csirkét egy tasakba majd a fagyasztóba. Nem pontosan így gondoltam."


"A férjem meg akart lepni és azt mondta, hogy ma ő készíti a vacsorát. Amikor megkérdeztem mi az, azt mondta sült burgonya. Nos, azt hiszem pizzát rendelünk."


"Megkértem a férjem, hogy pakolja ki a WC papírokat. Már vagy fél órája bent volt, mikor rákérdeztem, hogy mit csinál. Ez a látvány fogadott."


"A férjemnek elküldtem, hogy lázas vagyok, amire ő azt hitte, hogy megint gyerekünk lesz."


"A férjem azzal fogadott otthon, hogy van egy hangyabokányi probléma a konyhában. Mivel sikeresen rajta hagyta a műanyag tányért a főzőlapon, ezért még aznap mehettünk venni egy újat."


Valószínűleg ezzel minden olyan nő találkozik, akinek bajszos és szakállas férje/párja van.


Ezzel pedig minden olyan férfi, akinek hosszú hajú felesége/ barátnője van. Így szép az élet.


Ismerősek nektek ezek a helyzetek?