Mindenkinek el kell kezdenie valahol. Nem sokan születnek egyből vezérigazgatónak és nem is lesz sokunkból az. Egyes szülők nem engedhetik meg maguknak azt, hogy végigfinanszírozzák a gyermekük fiatalságát. Ott a tandíj, menza és a nyilván a szórakozás is. A legtöbb fiatalnak bizony munkát kell vállalnia. Diákként nincs sok lehetőség. A vendéglátás ami egy kézenfekvő megoldás ilyen esetekre.
Manapság, a koronavírus idején, több család is megszorult. Rengetegen kényszerültek hitelt felvenni, hogy legalább az ünnepeket túléljék valahogy. Aki tud, az dolgozik. Egyes emberek már bármit elvállalnának, hogy egy kis bevételhez jussanak.

A McDonald’s-ot mindig is az a vélemény övezte, hogy oda azok mennek dolgozni, akiknek semmi más nem jön össze. Egyesek szerint még takarítani is jobb, mint a mekiben dolgozni. Ez nem így van. Nem szabad elfelejteni, hogy egy rendes, bejelentett munkáról van szó, fix munkaidővel. Egy olyan munka, amire számítani lehet télen-nyáron. Ez bizony fontos. Egyáltalán nem célunk cikizni azokat, akik valamilyen gyorsétteremben keresnek munkát maguknak. Sőt! Becsülendő, hogy nem ücsörög otthon és azt várja, hogy valami jól fizető munkahelyről felhívják betöltendő állás miatt.
Amíg lehet, addig dolgozni kell és a becsületes munkában nincs semmi szégyellnivaló.
Szeretnénk egy kis “reményt” adni azoknak, akiknek megélhetési gondjaik vannak és tanácstalanok. Több híresség is van, aki gyorsétteremben dolgozott. Lám hol vannak most?!
Nézzünk egy párat!
Jeff Bezos
Amerikai üzleti mágnás. Elemző és befektető. Ő alapította az amazon.com-ot. 2017 novemberétől a világ leggazdagabb embereként tartják számon. 1995 nyarán indította útjára a világhírű weboldalt. Azt kevesen tudják róla, hogy egykor szakácsként dolgozott a mekiben. Talán ez a munka volt az, ami rendre, fegyelemre és pontosságra tanította.

Jay Leno
Amerikai humorista. Az NBC csatorna “The Tonight Show” házigazdája. Nagyon híres televíziós személyiség az Egyesült Államokban. Emellett még nagy autógyűjtőként is ismert. 800.000 dollárt (240 millió forintot) adományozott a 2004-es indiai-óceáni földrengés áldozatainak. Egykoron krumplit pucolt a mekiben.

Shania Twain
Többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő és dalszerző. 1987-ben egy autóbalesetben meghaltak a szülei, így minden házimunka és a testvérei nevelése is ráhárult. Az ontarioi McDonald’s-ban dolgozott, hogy az anyagiak valamelyest biztosítva legyenek.

Lin-Manuel Miranda
Amerikai színész, zeneszerző, dalszövegíró, rapper, énekes, producer és drámaíró. Magáénak tudhat egy Pulitzer-díjat, három Tony-díjat, három Grammy-díjat és egy Emmy-díjat. Szóval tehetségét nem lehet megkérdőjelezni. Valahol ő is kezdte. Egy ideig mekis pénztáros volt.

Még a névtáblája is megvan.

Rachel McAdams
Ez a gyönyörű kanadai színésznő a Bajos csajok és a Szerelmünk lapjai című filmekből lehet ismerős. Ezen kívül még számtalan vígjátékban, sorozatban játszott. Egy alkalommal Oscar-díjra jelölték. Három évig dolgozott a mekiben.

Pink
Alecia Beth Moore-t mindenki “Pink” néven ismeri. Háromszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő. 2000 óta a legsikeresebb énekesnők között tartják számon. A szülei nyomására ment a mekibe dolgozni. Arra akarták nevelni, hogy megtanulja milyen, ha meg kell dolgoznia a pénzért.

Keenan Ivory Wayans
A szórakoztatóiparban rendkívül ismert a Wayans-család. Amerikai színész, humorista és filmkészítő. Többek között a Horrorra Akadva filmeket köszönhetjük nekik. Ő egész magas pozícióig jutott a McDonald’s-nál. Étteremvezetőként dolgozott.

Pharell Williams
Amerikai énekes, zenész, rapper és zenei producer. Eddig 7 Grammy-díjat nyert. Ebből kettőt a korábbi csapatával a Neptunes-szal. Érdekesség, hogy ő is Mekis dolgozó volt, viszont háromszor is kirúgták, ugyanis lusta volt.

Sharon Stone
Amerikai színésznő. A legismertebb szerepe talán az Elemi ösztön című film, gyilkos írónője volt. 19 éves kora előtt részmunkaidőben dolgozott a McDonald’s-ban.

James Franco
Színész, rendező, producer és festőművész. 2002-ben Golden Globe-díjat kapott James Dean megformálásáért. Leginkább vígjátékokban láthattuk. 1996-ban elvégezte a főiskolát. Ezután éjszakai műszakban kellett dolgoznia a mekiben, hogy fenntarthassa magát.

Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!