Hirdetés

Amikor egy adott szituációba keveredünk, vagy csak szimplán el akarunk mesélni valamit előfordul, hogy egyetlen mémben össze tudjuk foglalni amit szeretnénk. Ezek a képek annyira egyértelműen el tudják mondani helyettünk, ami a fejünkbe van, hogy nincs szükség arra, hogy koptassuk a klaviatúrát. Gyakorlatilag az egész internet képes mémekbe tömöríteni a kis mondanivalóját, és vannak bizonyos ikonikus mémek, amik évről-évre mindig használhatók lesznek. Ilyen például a “First world problems”, a “Bad Luck Brian” vagy épp a “Disater Girl”. Mostani cikkünkben bemutatjuk nektek a leghíresebb mém szereplőit és, azt, hogy is néznek ki most évekkel később.

1, “First world problems”

Az egyik leghíresebb mém, ami meghódította az internetet és az internetezőket az a “First world problems” volt, ugyanis ez a kép szinte minden helyzetben megállja a helyét. Amikor az ember szomorú helyzetbe keveredik csak előveszi és a gondolatait rászerkeszti a képre. A mémen szereplő nő, Silvia Bottini, aki voltaképpen modellként dolgozik, sőt már színészkedik is. Instagramon is meg lehet találni, és most jelenleg így néz ki:

2, “Bad Luck Brian”

Brian, tablófotózása után néhány évvel lett igazi sztár, amikor barátja Ian Davies 2012-ben úgy döntött, hogy felteszi a cikis képet Redditre. Brian valódi neve egyébként Kyle Craven, aki ekkor már bőven egyetemista hallgató volt. 2015-ben lehoztak róla egy cikket, amiben elárulta, hogy nem vette zokon, hogy internetes celeb lett. Elárulta, hogy 4-6 millió forintnak megfelelő összegeket keresett azzal, hogy különböző reklámkampányokban szerepelt. Egyébként projektmenedzserként dolgozik a családi vállalkozásban.

Jelenleg így néz ki:

3, “Success Kid”

Amikor valaki valamilyen sikert ér el az életben, egyből előkapja a másik leghíresebb mémet az internetről, amit sokan csak “Success Kidként” emlegetnek. A kisfiút voltaképpen Sammy Griner hívják, akiről még 10 hónapos korában készült egy olyan zseniális kép, amivel egyből belopta magát az internetezők szívébe. 2015-ben családja komoly krízisbe került, ugyanis nem volt pénzük kifizetni apja veseátültető műtétjét, ám az internet népe összefogott és 22-23 millió forintnak megfelelő összeget gyűjtöttek össze, amivel ki tudták fizetni az operációt.

Mostanság így néz ki az ifjú:

4, “Disaster girl”

Bizonyára mindenkinek ismerős ez a kislány, aki pontosan olyan arcot vágott, mintha ő gyújtotta volna fel a háttérben égő házat. Őt egyébként Zoe Rothnak hívják és ikonikus fotója még 2004-ben készült. Sokan aranyosnak és félelmetesnek tartották a képet, és hamar csatlakozott az internet sztárok közé. Most így néz ki:

5, “Grumpy Cat”

Ő a leghíresebb macska az egész világon. Ezt a címet azzal érte el, hogy nem mindennapi arckifejezéssel áldotta meg az élet. A mindig elégedetlen fejet vágó Grumpy Cat sajnálatos módon már nem él, de képei még mindig szárnyalnak a neten. Régen ilyen képek kerültek fel róla az internetre:

6, “Hide the pain Harold”

Harold szintén a leghíresebb mémesek közé tartozik, aki nem sokat változott az évek során. Ő valóban egy létező személy, akinek arca annyira karakteres, hogy mindig előkerül valamilyen mém formájában.

Jelenleg így néz ki:

Ti is emlékeztek rájuk?