Hirdetés

A 27 éves lány korábban Mick Jagger kedveseként került a köztudatba , mostanra azonban a 90 éves Clint Eastwood mellett látható.

A pikáns fotókat posztoló fiatal lány igazi bombázó , mára már igazi közösségi média sztár lett.

Clint Eastwood s amerikai színész, Grammy-díjra jelölt zeneszerző, Oscar- és Golden Globe-díjas filmrendező és producer idén tölti a 91. életévét. A színész eddig kétszer volt már házas , kapcsolataiból pedig összesen pedig 8 gyermeke született , hat lánya és két fia. Színészi pályáját a katonaság után kezdte , kezdetben kis költségvetésű B kategóriás filmekben kapott szerepet , majd a westernfilmjei révén vált igazán közismertté.

Legismertebb mozija a A Jó, a Rossz és a Csúf , amely meghozta számára a világsikert.

Az abszolút csúcsra azonban jutott fel. Legnagyobb sikert a Millió dolláros bébi című mozival érte el , Hilary Swank színésznő és Eastwood főszereplésével , melyért 2005-ben Golden Globe és Oscar díjat is bezsebelt.

Hónapok óta kering a pletyka , hogy a 90 éves film legenda egy 27 éves lány oldalán találta meg a boldogságot. néhány alkalommal sikerült is lencsevégre kapni a párt , ahogy kéz a kézben romantikáznak. A fiatal lány már nem ismeretlen a Hollywood-i körökben, legutóbb Mick Jagger angol rock zenésszel hozták hírbe.

Bár a 27 éves bombázó eddig került a rivaldafényt , most az Instagram közösségi média felületére feltötött pikáns képeivel borzolta fel a kedélyeket.

Íme Clint Eastwood 27 éves elképesztően gyönyörű kedvese.