A társadalom nem igazán beszél arról, mennyire nehéz teherbe esni. Az emberek számára ez túl intim téma ahhoz, hogy fejtegessék. De vannak olyan emberek, akik nem tudják magukba tartani ezt a dolgot, hiszen régóta vágynak egy gyermekre, de mégsem jön össze. Cikkünk főszereplője egy olyan hölgy, aki megosztotta történetét az egész világgal.

"Sziasztok Julia vagyok 39 éves, 8 évvel ezelőtt az orvosok azt mondták, hogy nem lehet gyerekem. A történetemet azért osztom meg, hogy segítsem és támogassam a hasonló helyzeten lévő nőket. Ez a poszt azoknak is szól, akik egyáltalán nem ismerik ezt a problémát."


A biológiai óra elkezdett ketyegni.

30 év után kezdtem el gondolkodni a gyermekvállaláson és szerettem volna, ha három kisbabám is születik. Ennek megfelelően próbáltam "időben" elkezdeni ezért az álomért tenni. Amikor az első egy-két évben nem sikerült teherbe esni nem voltam különösebben ideges. Egy nap éreztem, hogy lehet termékenységi szakemberhez kell fordulnom, hogy megtudjam mi a baj. Elképesztően sok pénzt fektettünk bele a férjemmel abba, hogy kisbabánk legyen, de valahogy mégsem akart eljönni a várva várt csoda.

Kétségbeesés.

Az interneten elkezdtem kutatni, hasonló helyzetben lévő nőkkel vettem fel a kapcsolatot és próbáltam rájönni, mi lehet a gond. Lehetséges lenne, hogy már túl idős vagyok egy kisbabához, vagy az univerzum ezzel jelez, hogy nem is kell az életembe gyerek? Ezt nem akartam elfogadni. Éveken át húzódott ez az állapot, amiért egyre rosszabbul éreztem magam, és nem volt más kiút minthogy pszichológushoz menjek.

A férjemmel már mindenhol jártunk ahol lehetett, minden orvost felkerestünk, akiknél vastag mappák voltak benne a leleteinkkel, történetünkkel... stb, de valahogy mégsem tudták megmondani, mi lehet a probléma.


Egy nap ajánlottak nekünk egy klinikát, a férjemmel pedig úgy voltunk, hogy semmi vesztenivalónk nincsen, ezért elmentünk. Az ottani orvos megvizsgált minket és megállapította, hogy 5-10% esély van arra, hogy teherbe fogok esni. Ekkor 34 voltam.  Kiderült, hogy a férjével voltak problémák, ami megakadályozza őt abban, hogy tovább vigye a DNS-ét. Ám az orvosok azt mondták, hogy gyógyszerrel vagy mesterséges megtermékenyítéssel megoldható a helyzet.

Annak ellenére, hogy elég logikus döntésnek számított a megtermékenyítés, nekem mégis nehéz volt ezt meghozni. Mivel túl sokat olvastam erről, ezért voltam kicsit bizonytalan. A túl sok hormon kezdetben megijesztett, de a pszichológusom segített leküzdeni a félelmeimet.

A következő hónapokban többször voltam a klinikán és rájöttem, hogy ez nem is annyira vészes, mint ahogy elsőre feltételeztem. Igaz több pénzünkbe került, de inkább fizetek, minthogy ne legyen gyermekem.

A megtermékenyítésre áprilisban került sor és az orvosomtól kaptam néhány gyógyszert és elmondta, hogy kell őket szednem. A klinikán egy nagyon kedves ápoló gondozása alá kerültem, aki mindenben segített nekem.


Hála isten semmilyen negatív dolgot nem éreztem a hormonterápia alatt, nem híztam, nem is fogytam a kedélyállapotom is normális volt. Jókat sétáltam a klinika kertjében, beültem kávézni. Majd egyik nap megérkezett a férjem, hogy ő is kivegye a részét a folyamatokból.

A megtermékenyítés előtti napon az orvosom egy másik gyógyszert adott be nekem, majd másnap reggel nyolc órakor megkezdődött a "beavatkozás". Semmilyen kellemetlen emlékem nincs a műtéttel kapcsolatban, mindenki nagyon kedves volt.


Szó szerint minden a tervek szerint készült és este elmondták, hogy öt petesejtet sikerült megtermékenyíteniük. A következő nap visszaültették őket a méhembe. Az eljárás 40 percet vett igénybe, de minden szakszerűen zajlott. Miután beültették még fél órán keresztül kellett feküdnöm a nőgyógyászati széken.

Ezek után egyszerűen felöltöztem, majd visszamentem a szobámba, majd pár nappal később hazamehettünk.


Szerencsére minden remekül zajlott, és ma már van egy három éves kisfiam. Érte megérte ez a sok orvoshoz látogatás, és beavatkozás. Mindennap elénekeljük a Micimackó dalát, együtt játszunk, olvasok neki lefekvéskor mesét... stb. Amikor ránézek a kis arcocskájára nagyon szerencsésnek érzem magam.

A hasonló helyzetben lévő nőknek üzenem, hogy egyáltalán nem szégyen erről beszélni, mert sokkal több nő szenved ettől, mint gondolnánk. Muszáj beszélni a problémáról, mert csak így lehet megoldást találni rá."

Nektek egyből összejött a baba?