Hirdetés

Sokszor hallani, hogy miként viselkednek a mai fiatalok a szórakozóhelyeken, persze most is tisztelet a kivételnek! Azok, akik rendszeresen járnak ilyen helyekre, tapasztalhatják is, csak úgy, mint az alábbi történetet elmesélő kidobó.

“Az igazság az, hogy valójában a szülőkön múlik, hogy elengedik-e a gyereküket bulizni, vagy sem, nekem ez a véleményem.
Kidobóként gyakran látom, hogy a bulizni vágyók nagy része figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy milyenek lesznek, miként viselkednek majd a különböző italok, esetleg egyéb más dolgok hatására. Nem érdekli őket!

Az egyik legemlékezetesebb történet egy 14 éves lányról szólt, aki megpróbált bejutni a klubba, a barátnőivel együtt. Rendesen ki voltak sminkelve, rövid, kihívó ruhát és tűsarkút viseltek. Mivel jó néhány éve végzem ezt a munkát, ki tudom szúrni, hogy ki az, aki elmúlt 18 éves és ki az, aki nem. Tudtam, hogy ezek a lányok nagyon fiatalok, ezért megkértem őket, hogy hagyják el a sort. Ekkor egyikük odajött hozzám, elővette a személyijét és ezt mondta: ‘Mindketten tudjuk, hogy mi szokott ilyenkor történni. Mi bemegyünk és a WC-n keresztül beengedjük a többi barátnőnket.’
Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, ugyanis ekkor még nem tudta, hogy igencsak “rossz” embert fogott ki, nálam ez nem így lesz! Mondtam nekik, ha még egyszer meglátom itt őket, hívni fogom a rendőrséget. Nem tudtam kiverni a fejemből azt, amit mondott és egyfolytában ezen járt az agyam. Eszembe jutott, hogy van egy 9 éves lányom, akivel szintén előfordulhat hamarosan, hogy rossz társaságba keveredik.”

“Az idősebb kollégáim mesélték, hogy a fiatalok szinte bármire képesek. Eleinte nem akartam ezt túl komolyan venni, de hamarosan rájöttem, hogy ez tényleg így van! A tizenéves lányok mindent megtesznek azért, hogy készíthessenek egy közös képet például egy híres DJ-vel. Sajnos olyan világban élünk, ahol a közösségi oldalakon történő aktivitás értékesebb, mint a valóságban történő dolgok. Ez nagyon elszomorít! Nem szeretném, ha az én lányom valaha is hasonló dolgot művelne!”

“Jelenleg 40 éves vagyok és már nem is számolom, hányszor fordult elő, hogy egy húsz év körüli csaj felajánlotta magát csak azért, hogy a DJ-pult mögött állhasson. Soha nem éltem efféle dolgokkal, mert gusztusom sem volt hozzá és mert szeretem a feleségemet.

Nem hiszem, hogy egy 16 éves lánynak a szórakozóhelyen van a helye. A legidősebb lányom 20 éves, legelőször 18 évesen engedtem el ilyen helyre. Az egyik barátnője rendszeresen elment vele bulizni, ilyenkor mindig úgy nézett ki, mint egy egy modell, aki épp akkor lépett ki egy szépségszalonból. Volt, hogy az egyik DJ-vel kezdett el flörtölni. Mutogatta a képeit Facebookon, néha közeledett hozzá, végül meg is akarta csókolni. Előfordult az is, hogy az asztalon táncolt és ilyenkor nem mindig volt rajta bugyi sem.”

“Amikor megkérdeztem tőle, hogy nem zavarja-e a korkülönbség, azt válaszolta, hogy nem. Nem tudtam elképzelni, mi jó származik neki ebből a viselkedésből. Elmagyarázta, hogy neki ez csak egy afféle üzlet, így nem fog összetörni a szíve, ha megszakad a kapcsolat. ‘Nekem csak az a fontos, hogy ingyen bemehessek a klubbokba és egy jól ismert DJ-vel készíthessek képet, amit aztán megoszthatok.’
Erre nem igazán akartam válaszolni, mert tudtam, hogy úgyse lenne értelme! De el tudod képzelni, hogy egy 16 éves lány ezt mondja neked?”