A szerelmespár éppen a szenvedély tombolásában volt az apró Toyota Yarisban, amikor a szerelem hevében meglökték a kéziféket.
Végül legurultak egy domboldalon, és bent ragadtak a párás kabinban, miután az autó az oldalára borult.

A rendőrség a Twitteren osztotta meg képeket a pár bohóckodásáról, miután megmentették őket.
Az egyik képen az autó az oldalán fekszik egy eldugott vidéki úton, a kíváncsi szemek elől elrejtve.
A rendőrség ezzel a szöveggel tette közzé a fotókat: “Egy meg nem nevezett helyen parkolta le az ezt a Yarist a fiatal pár, akik éppen a kapcsolatukat erősítették meg a baleset bekövetkezte előtt.
“Miközben ezt tették, a kézifék kioldódott, és a jármű legurult egy domboldalon, majd az oldalára borult.

A szerencsétlenül járt párost most a közösségi médiában gúnyolják a felhasználók, akik az elfuserált randijukon ércelődnek.
Az egyikük azt írta:”Kérjük, ügyeljetek a biztonságra, és hagyjátok behúzva a kéziféket.”
Egy másik azt írta: “Bárki is találta ki ezt a “kapcsolatuk megerősítése” megfogalmazást, egy zseni volt !”.
Míg egy hozzászóló megjegyezte “Amikor azt mondtam, hogy próbáljunk ki egy másik pózt is, nem erre gondoltam”.