Hirdetés

A világon annyi hihetetlen már-már abszurd dolog történik, hogy gyakorlatilag már ki sem kell mozdulni a házunkból, hogy megtapasztaljuk. A Párizsban élő illusztrátorunk, Juliette a mindennapi dolgok tapasztalataiból merít ihletet és aszerint készíti el rajzait. Mivel saját illetve a közvetlen közelében élők történeteit is papírra viszi, így szó szerint minden embernek ismerősek lehetnek a helyzetek. Biztos te is jártál már úgy, hogy fürdés közben jutottak eszedbe furcsa kérdések, vagy észrevetted, hogy te sem vagy okosabb, mint saját házi állatod.

1, Valahogy soha nem úgy sikerül sem a haj sem a smink, ahogy azt a tutorial videóban mutatják. Valahol tuti mellé megy a projekt és az egész egy hatalmas nagy káosz lesz.

2, Amikor egy édesanya túlzásba viszi az aggódást és mindentől óvni próbálja a gyermekét…

3, Amikor egy virtuális hang egy másodpercen belül bűntudatot tud okozni neked…

4, Az internetes rajz tutorial videókkal az a baj, hogy jó néhány lépést kihagynak és az egész videó szó szerint érthetetlenné válik.

5, Vannak emberek, akik nem igazán szeretik embertársaikat, viszont teljesen összeszorul a szívül, mikor egy aranyos kisállatot látnak.

6, Amikor a legjobb barátod házibulijában egész végig arra vártál, hogy a kisállata megtaláljon téged, majd mikor segítő jobbot nyújtanál, akkor történik meg a csoda. Hát ki az aki ezt tönkre akarná tenni, holmi segítséggel?

7, Biztos te is voltál úgy, hogy a melletted ülő ember hirtelen egy teljesen más helyre ült. Ilyenkor akaratlanul is elkezdenek cikázni a gondolatok a fejedben, és mindenféle butaság eszedbe jut, ami miatt hoppon hagyhattak.

8, Nincs olyan ember, aki karácsonykor ne enné degeszre magát mindenféle földi jóval. December 31-el pedig jönnek a fogadalmak miszerint a felszedett felesleget letornázzák.

9, Vannak emberek akik ha akarnának sem tudnának évekkel ezelőtt vásárolt ruhákban járni, de nem a divat, hanem a testalkatuk miatt.

10, Az embereknek azzal kellene törődniük tusolás közben, hogy alaposan megtisztítsák testrészeiket és hajlataikat, nem pedig furcsa kérdésekkel, amik természetesen mindig ekkor jutnak az eszükbe.

11, Amikor annyira nem értesz a főzéshez és a sütéshez, hogy szó szerint egy fazék vizet is odaégetsz, de azért megpróbálkozol egy egyszerű süti recepttel, de azzal is csődöt vallasz.

12, Az emberek mindig mindent fontos feladatot és tanulnivalót a legutolsó utáni pillanatra hagynak és hagyják, hogy a móka és a szórakozás a hatalmába kerítse őket.

13, Az emberek azt hiszik, hogy háziállataik bánkódnak, mikor egy-két napra elutaznak, pedig a valóságban sokkal jobban érzik magukat.

14, A pillanat, mikor ráeszmélsz, hogy te sem vagy sokkal okosabb, mint háziállatod.

15, A pillanat, mikor feleszmélsz, hogy a bolti eladó rejtett utalásokat próbál tenni neked annak érdekében, hogy jobban odafigyelj magadra.

Ismerősek a helyzetek?