A héten elképesztően meleg idő volt, de hamarosan itt a lehűlés.
A hét utolsó munkanapjáig lesz csak ilyen meleg, ám azután lesz egy kis zápor illetve zivatar, majd égszakadás, földindulás.
A köpönyeg.hu időjárás előrejelző oldal információi alapján a hétvégén drasztikus változásra lehet számítani: olyan vihar érkezik országunk területére, amit mindenki egy ideig emlegetni fog. A hőmérsékleten is mindenki észreveszi majd a hihetetlen változást.
Szerdán és csütörtökön: többfelé fog egész nap sütni a nap, persze lehet számítani gomolyfelhő-képződésre, egy-egy záporra, helyenként zivatarra is. Egy ideig még nem kúszik lejjebb a hőmérő higanyszála, hiszen 29 és 35 fok közötti értékeket mérhetünk majd.
A pénteki nap folyamán többfelé megnövekszik a felhőréteg, az ország egyes területein lehet majd számítani záporra. A nappali csúcshőmérséklet 33 fok körül tetőzik majd.
Szombaton az ország több területén is beborul az ég, sőt a Dunántúli területeken pedig felélénkül az északnyugati szél. Többfelé lesz zápor illetve zivatar. Az ország északi részein már csak 22 fokot mérhetnek az emberek, ám a délkeleti vidéken még megmarad a 32 fokos meleg.
Vasárnapra már teljesen elromlik az idő, hiszen beborult, szeles időre kell számítani. Sokfelé megered az eső, sőt nagyon visszaesik majd a nappali hőmérséklet is. A délutáni órákban már csak 20 fok alatti hőmérsékletre lehet számítani.