Békásmegyer a lakótelepi családok élete egyre elviselhetetlenebb. Az ott lakók szinte rettegnek az éjszakáktól. Elmondásuk szerint sötétedés után egy invázió veszi kezdetét.
A teleppel szemben lévő piacot épp felújítják, aminek köszönhetően rengeteg patkány özönlötte el a lakások környékét. Az ott élők nehezen viselik ezt az állapotot. Legtöbben a gyermekeiket féltik. Szinte ablakot sem mernek nyitni, nehogy bemásszon egy az otthonukba.
A két és fél éves kisfiam szobájában nem merem kinyitni a tetőablakot, nehogy bemásszanak hozzá
– panaszolta egy anyuka.
A lakók legnagyobb problémája, hogy ennek a kaotikus állapotnak a megszüntetésére, senki nem tesz semmit. Hiába tettek már többször is bejelentést, semmi nem változik. Internetes fórumokon arról írnak, hogy patkányokkal már találkoztak Kispesten, Angyalföldön és Kőbányán is.Felmásznak a csatornákon és kibújnak a vécén át.