Hirdetés

Ha nyár, akkor ugyebár nyaralás, külföld, tenger, tengerpart, napozás… stb. Erről szól az élet, legalábbis a nagy kánikulában. Az ex villalakó sem maradhat le ezekről, hiszen folyamatosan csak nyaralós posztokat, képeket látunk közösségi oldalán, ami mindig más időben, más helyen készült. Mivel most is jó pár képet feltett aktuális nyaraló helyszínéről, és persze magáról, ezért nem is tudunk lemaradni róla, hiszen Éva, ezüsttálcán nyújtja át nekünk a képeket.

Persze most már mindjárt vége a nyárnak, hiszen augusztus utolsó heteit tapossuk, ezért igyekeznek még addig kihasználni a meleget és a napsütést, ameddig csak lehet. Mi reméljük, hogy sokáig lesz még szép idő, és nem egyik napról a másikba csöppenünk  bele az esős, sáros, párás őszbe.

Éva sem tett másként, hiszen most  Horvátországban sütteti magát azon belül is Zadarban van. Természetesen nagyon egyszerű nyomon követni Éva nyaralását, hiszen, majdnem mindennap tesz fel friss képeket mind Instagramra, mind Facebookra egyaránt.

Hol máshol töltené ideje számottevő részét, ha nem a vízben, vagy a vízparton. Szokásához híven ott  készül a legtöbb fénykép, amiért a rajongók oda meg vissza vannak, legalábbis a férfi rajongók.

Ha észrevettétek, majdnem minden nyaralásra más bikinit vesz fel, mintha kifogyhatatlan fürdőruha forrása lenne.

Éva előszeretettel ül ki a sziklákra, és a partra, hogy ott csináljanak róla fotót.

Ha épp nem megy le a tengerhez, akkor a hotel medencéjénél fotózkodik, és pihenget.

Azt nem tudjuk, Éva meddig lesz Horvátországban, de azt tudjuk, hogy kijárt neki a jóból.