Ez a két újszülött nem sokkal a születésük után rettentően sírt, miután elválasztották őket egymástól. Az apa felvette videóra, hogy mi történt.

Az ikrek között különleges kapocs van. Erre remek példa Caleb és Weston története is.

A szülők Lisa és Dane két gyereket nevelt és nagyon megörültek, amikor megtudták, hogy Lisa ikrekkel terhes.

A két magzatnak kis helyen kell osztoznia az anyaméhben és ettől egy nagyon szoros kapocs alakul ki köztük. Ez egyértelmű volt már akkor is, amikor először vettek levegőt.

– Megszületésük után azonnal figyeltem őket, mekkorák és mennyi a súlyuk. Ekkor vettem filmre azt az eseményt, ami szerintem a legfantasztikusabb pillanat a világon. Nagyon örültem, hogy nálam volt a kamera, mondta Dane a Newscenter Maine-nek.

A két kisfiút születésük után néhány perccel elválasztották egymástól, megmérték őket, ők pedig hirtelen szívszaggatóan sírni kezdtek. De a jelen lévő orvos megtalálta erre a problémára a megoldást! Szorosan egymás mellé rakta a kicsiket úgy, hogy az arcuk összeérjen és már semmi probléma nem volt.

– Mikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, azonnal arra gondoltunk, hogy reméljük a fiúk jó barátok lesznek majd és segítik egymást az életben. Mikor megláttuk, hogy egy érintés is elég volt ahhoz, hogy megnyugodjanak, akkor tudtuk, hogy ez biztosan így lesz a jövőben. – mondta Dane.

Íme a videó: