Tanulmányok is bizonyítják, de saját tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a lányok általában apásak. Az édesapa az, aki biztonságot ad nekik és amikor anya nem enged meg valamit, akkor bizony apához kell fordulni. Igen, életünk során számtalan dolog támasztja alá, hogy a lányok bár imádják anyukájukat, édesapjukat talán még ennél is jobban. Apa és lánya között kialakul egy olyan kötelék, ami semmihez nem hasonlítható.
Erről árulkodik Flávio Dantas története is, akit kislánya sugárzó mosollyal köszöntött, miután meghallotta hangját.

Flávio és felesége, Tarsila Batista nagyon izgatottan várta, hogy kislánya megérkezzen. A férfi mindennap beszélt az édesanya pocakjához. Reggelente üdvözölte a kicsit és megsimogatta Tarsila hasát és azt mondta, hogy “mindig ott leszek veled”. A baba sem hagyta reakció nélkül édesapja kedves gesztusait, ugyanis ahányszor Flávio ezt tette, a kicsi elkezdett mocorogni és rugdosni.
2019. augusztus 11-én aztán a Rio de Janeiró-i Marcílio Dias Naval kórházban megszületett Antonella. Egyébként éppen ezen a napon tartják Brazíliában az apák napját. Antonella aludt, amikor első alkalommal átadták őt szüleinek és az újdonsült édesanya emlékszik, hogy kisbabáját a mellkasára fektették.

Flávio ekkor odahajolt a kicsihez és ugyanazokat szavakat használta, amikkel korábban üdvözölte Antonellát. A csecsemő ekkor kinyitotta szemét és tündéri mosollyal üdvözölte apukáját. Az örömteli pillanatról fotó is készült, ami azóta az egész internetet bejárta.
A magzat már a tizenhatodik hétben hallja a hangokat, feldolgozza őket, a huszonhatodik hétben pedig már reagál is rájuk. Figyel a külvilág hangjaira, zajaira és felismerik szüleik hangját, ami egyébként meg is nyugtatja őket. Antonella hosszú hónapokon át hallotta édesapja hangját, szavait, nem véletlen tehát, hogy felismerte őt.

Tarsila elmondta, hogy kislányuk “az Úr ajándéka”, Flávió pedig hozzátette, hogy a baba megszületésével már ő is tudja, mi az az igazi szeretet, ami akkora, hogy el sem fér a mellkasában. Az első boldog pillanatok óta Tarsila folyamatosan oszt meg fotókat a kis Antonelláról, aki ezt írta közösségi oldalára lánya fotója alá: “Ha a vagyont szavakban mérnék, akkor én egyetlen szóban tudnám összegezni: Te. Az én ritka ékszerem, amit Isten keze metszett.”
Az édesapa a haditengerészetnél katona, míg az újdonsült édesanya szakácsként dolgozott várandóssága előtt. Antonella tehát, egy szerencsés kislány, hogy ilyen szülei vannak, mint Flávio és Tarsila.