Hirdetés

Jodie-Leigh Neil azt mondja, nem az Instagram okozta az étkezési zavarát – de mindenképpen rontott rajta.

Egy tini, akinek a súlya az anorexia gyötrelmei alatt mindössze 30 kilóra zuhant, azt állítja, hogy az Instagram nagy szerepet játszott betegsége táplálásában.

Jodie-Leigh Neil étkezési zavara 2013-ban kezdődött, miután a legjobb barátnője meghalt szívmegállás következtében.

Két évvel később pedig már kórházi ellátásra szorult, ahol tápszondára kötötték, és súlya alig érte el a mindössze 30 kg-ot.

Most, felépülése után Jodie-Leigh nyíltan beszél a közösségi médiaóriás szerepéről és hatásáról az emberi életekre.

A BBC-nek nyilatkozva így fogalmazott: “A képek annyira szemléletesek voltak – szinte tényleg csak bőr és csontok látszódtak.

“Az anorexia elhiteti veled, hogy nagyobb vagy, mint ezek a képeken szereplő személyek….. Az Instagram pedig ezt erősítette azzal, hogy az ‘olyan kövérnek érzem magam’ kommentek mindenhol ott voltak a posztokon”.”

A BBC egy vizsgálata megállapította, hogy a közösségi oldalon “szélsőséges”, az étkezési zavarokat bátorító és dicsőítő anyagok találhatók.

A lesoványodott fiatal nők fotói alatt tanácsok találhatók , extrém fogyókúrákról és a szülők elől való távolság tartásról.

A BBC megállapította, hogy már 13 éves gyerekek is megosztották a célsúlyukról szóló posztokat, és még olyan ismerősöket is kerestek , akik partnereik lehetne az anorexiában , akik segíthetnek nekik elérni a veszélyesen alacsony súlyukat.

A BBC úgy találta, hogy az Instagramon gyakoriak az étkezési zavarokat, például az anorexiát és a bulémiát népszerűsítő és dicsőítő posztok, hashtagek, képek és keresőkifejezések.

A Fabulous Digitalnak nyilatkozva Tara Hopkins, az Instagram EMEA közpolitikai vezetője elmondta: “Nem engedélyezzük és soha nem is engedélyeztünk az olyan tartalmakat, amelyek étkezési rendellenességeket bátorítanak vagy népszerűsítenek, és amint tudomást szerzünk róla, azonnal eltávolítjuk azokat.

“Sok, étkezési zavarokból felépülő ember használja az Instagramot pozitív módokon is, hogy támogatást szerezzen magának és támogasson másokat is a felépülésben. “


“A folyamatban lévő szakértői felülvizsgálat eredményeként, amely az összes önkárosító tartalommal – amelybe az étkezési rendellenességek is beletartoznak – kapcsolatos megközelítésünket vizsgálja, várhatóan kiigazításokat fogunk végezni a szabályzatunk módosításával, többek között több tartalmat fogunk promóciónak minősíteni, így több kerül eltávolításra is.
“Ez egy összetett terület, és a szakértők világosan megmondták nekünk, hogy ezt nem szabad elsietnünk. Fontos, hogy felelősségteljesen cselekedjünk, hogy helyesen járjunk el”.”

Jodie-Leigh saját felépülése után most a platformot használja, hogy segítsen az anorexia nervosa betegségben szenvedőknek.

Miután az orvosok azt mondták neki, hogy “vagy meggyógyul, vagy meghal”, a hampshire-i Yateley-ből származó 21 éves lány legyőzte az ételtől való félelmét, visszanyerte az életerejét, és mostanra elérte az egészséges súlyát.

Jodie-Leigh étkezési rendellenessége a depresszióból eredt, miután elvesztette legjobb barátját 2013-ban.

Napi kalória bevitele 700 kalóriáról 200 kalóriára csökkent, és végül a mélyponton mindössze egy 10 kalóriás befőttet evett reggelire, egy hét kalóriás gyümölcslevet ebédre, vacsorára pedig “nulla” kalóriás tésztát és zöldséget.

Amikor 2015 júniusában elérte a magassága szerinti célsúlyát, elengedték a kórházból.

Három hónappal később azonban visszaesett, és súlyokat használt, hogy meghamisítsa a súlyát.

Jodie-Leigh a legalacsonyabb súlyára, 30 kg alá esett vissza, és három alkalommal is kórházba kellett szállítani, mert az alacsony nátriumszintje szívproblémákat okozott nála.

Erről korábban így nyilatkozott: “A megvilágosodás pillanata akkor következett be, amikor már nagyon elegem volt az anorexia hangjából.

“Elviselhetetlen fájdalmat okoztak a csontjaim, és a szerveim is kezdtek leállni.

“Az orvos azt mondta, hogy vagy felépülök, vagy meghalok. Így hát a gyógyulást választottam.”

Jodie-Leigh-nak végül hat hónapba telt, mire visszaállt a súlya az egészséges 63 kg-ra.