A férfi elmesélte, hogy a párjával megegyeztek a gyerek nevét illetően, de amikor a születési anyakönyvi kivonatról volt szó, valami egészen mást vett észre.
A baba nevét illetően nehéz dűlőre jutni. Sok szülő életében ez vitába torkollik. Lehet, hogy az egyik félnek tetszik egy név, de a másiknak van vele kapcsolatban valamilyen negatív tapasztalta. Egy illető, akit nem kedvel, egy ex, egy rossz emlék stb. A lényeg, hogy ez egy közös döntés kell legyen.

A cikkünkben szereplő apuka is így gondolta.
Elmesélte, hogy megbeszéltek pár nevet és úgy érezte, hogy nagyjából meg is egyeztek abban, miként fogják hívni a kisfiút. Aztán a születési anyakönyvi kivonatnál valami egészen furcsát vett észre.

Párja egy olyan keresztnév mellé tette le a voksát, amely egy kicsit kiverte a biztosítékot az apukánál, ugyanis a nő előző szerelmét is így hívták.
A férfi pontosan tudta, hogy a párja 8 évig volt ezzel a férfival és nagyon megviselte őt a szakítás. Talán soha nem is sikerült túltennie magát rajta, de miután megismerkedtek úgy tűnt, hogy sikerült elfelejtenie. Más különben nem is vállaltak volna közös gyermeket. Négy évig jól megvoltak, de az anyuka furcsa döntése alaposan derékba törte a kapcsolatukat.

Az apa természetesen nem volt hajlandó aláírni a papírokat, amíg vissza nem változtatják a gyerek nevét arra, amiben megállapodtak. Nyilván ez egy elég komoly veszekedést szült kettejük között. Az anyuka nem is hajlandó kötélnek állni. Ragaszkodik a névhez.

Az apuka most meglehetősen gyanakvó, ugyanis nem érti, hogy miért ragaszkodik ennyire a névhez. Apasági tesztet szeretne, hogy megbizonyosodjon róla, hogy ő a gyerek apja.

Dilemmáját megosztotta az interneten és a legtöbben a védelmére keltek. A netezők szerint egyértelműen gyanús az eset és tényleg szükség lenne egy apasági tesztre.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!