Hirdetés

Nem túlzás azt állítani, hogy a cikkünkben szereplő anyós bőven megérdemelné a ‘Legönzőbb és legördögibb anyós’ díját.

Egy fiatal nő meglepő posztja verte ki a biztosítékot több ezer embernél a napokban, aki írásában azt állította, anyósa szándékosan kárt tett fogamzásgátló eszközeikben azért, mert feltétlenül szeretett volna egy fiúunokát.

A 20 éves nőnek és 22 éves férjnek alig 4 hónappal ezelőtt született meg első gyermeke, egy gyönyörű kislány és a közeljövőben nem tervezték családjukat bővíteni.

Együttléteik során ezért óvszert használtak, ám az utóbbi időben többször is problémáik akadtak az eszközzel, azok annak ellenére szakadtak el ugyanis, hogy mindig jó minőségű terméket vásároltak, valamint felnyitáskor és felhelyezéskor is nagyon ügyeltek rá, hogy meg ne sértsék azt.

Az egyik balul sikerült estén nem észlelték, hogy a gumi szétszakadt, ám nem izgultak túlzottan a ‘baleset’ miatt, úgy gondolták, mivel az anyuka alig pár hete szült, még biztosan nem esik majd teherbe.

Néhány héttel később azonban ismerős rosszullétekre figyelt fel a fiatal anyuka, így beszerzett egy terhességi tesztet, mely nagy meglepetésére pozitív eredményt mutatott. Olyannyira pánikba eset, hogy azonnal tárcsázta férjét, aki két újabb teszttel sietett haza, ám azok is hasonló, pozitív eredményt jeleztek.

A páros a kezdeti sokk után átbeszélte a dolgot, úgy döntöttek, megtartják a gyermeket, ám családjukkal csak akkor osztják meg az örömhírt, ha a terhesség ideje túllépi a 12 hetet.

Az első trimeszter után a fiatalok megtették a nagy bejelentést, az egész család örült, kivéve a sógornőt, aki könnyeket hullajtva rohant ki a házból.
Az újdonsült kismama utánasietett, hogy megnyugtassa, ekkor a sógornőből könnyek közt kibukott egy olyan titok, ami jobb lett volna, ha örökre kimondatlan marad.

Zokogva, zihálva kezdett bele a mondandójába, melyben részletesen elmesélte, hogyan manipulálta a páros óvszereit az anyós azért, mert mindenáron szeretett volna egy fiúunokát, aki továbbviszi a család nevét.

Elmondta, hogy anyja beszélt neki ördögi tervéről, melyről kezdetben azt gondolta, hogy csupán felesleges fecsegés. A későbbiekben azonban bebizonyosodott, hogy a páros elleni cselszövést komolyan gondolta, és heteken keresztül rongálta a fogamzásgátlást segítő eszközt.

Az anyós kitervelte, hogy különböző indokokkal átjár fia és menye otthonába és amikor azt mondta, a mosdót látogatja meg, akkor valójában a hálószobába osont és egy tű segítségével, módszeresen lyukakat készített az éjjeli szekrény egyik fiókjában tárolt óvszereken.

A meny sógornőjével az oldalán ezután visszatért a házba, ahol azonnal botrányt robbantott.
Nem csak anyósát vonta dühödten felelősségre, hanem sógornőjét is, aki tudott a manipulációról, mégsem jelezte azt nekik.

A szemtelen anyós természetesen elégedett volt és nem tanúsított semmiféle megbánást, sőt…
Fennhangon hirdette, hogy számára egy igazi katasztrófával ért fel, mikor kiderült, hogy az elsőszülött unokája kislány lesz és semmiképp sem viselte volna el, ha nem lehet egy fiúunokája, hiszen ‘az számít csak igazán’.

A páros ezek után mind a sógornőt, mind az anyóst kitiltotta otthonából.
Próbálják feldolgozni a történteket és arra koncentrálni, hogy örömtelivé varázsolják a babavárást.

Te mit tennél hasonló helyzetben?
Meg tudnál bocsájtani az anyósodnak?
Várjuk véleményed kommentben!