Hirdetés

Egy szakfolyóirat, melynek neve “Particle and Fibre Toxicology Journal” lehozott egy tanulmányt, miszerint tetoválás után a fémek a hónalji, ágyéki és nyaki nyirokcsomókban gyűltek össze. Érdekesség az egészben, hogy nem a tetoválás során használt festék származékai ezek, hanem a tetováló pisztoly tűjéből. Ezeknek az embereknek a nyirokcsomói vélhetőleg fémszennyezettek.

Több elhunyt ember testét is megvizsgálták a kutatók. Arra voltak kíváncsiak, hogy felfedezhető bármi különbség azon emberek nyirokcsomóiban, akik tetováltak és azok között, akik nem. A tetováltak nyirokcsomóiban vas-, króm-, és nikkelszármazékokat taéáltak. Ezek átmérője 50 nanométertől egészen 2 mikrométerig terjedt.

Na most ez alapvetően rendkívül parányi, de cseppet sem veszélytelenebb, mivel ezen részecskék felület / térfogat aránya sokkal nagyobb, mint a méretesebb részecskék esetében.

Ezzel az a gond, hogy így több toxikus anyaggal szennyezhetik a szervezetet.

A tudósok érdekes nyilatkozatot tettek…

“Körülbelül 50 fajta festékmintát néztünk át, de egyikben sem találtunk fémrészecskéket, persze figyeltünk arra is, hogy az előkészítés során a minták ne szennyeződjenek. Ezután jutott eszünkbe, hogy jó lenne a tűket is szemügyre venni, ekkor jött az igazán nagy meglepetés…” – mondta Ines Schriever, a tanulmány egyik szerzője

Természetesen a festékben is előfordulnak szennyeződések. A zöld, kék és piros festékekben például titán-dioxidot találtunk. A fekete festék nem tartalmaz semmilyen mérgező anyagot.

Az említett toxikus anyagok, melyek a festékben és a tűről a nyirokcsomóba kerülhetnek allergiás reakciókat válthatnak ki. A felhalmozódó fémeknek pedig később lehetnek egészségügyi hatásai, de ezt a kutatók még tesztelik. Egyelőre semmilyen elhamarkodott kijelentést nem tesznek közzé. Minden esetre a túlzásba vitt tetoválásnak lehet egészségügyi vonzata a későbbiekben.

Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben!