Egy anya számára a legfontosabb pillanat az életében, amikor egy új életet hoz a világra. Nincs gyönyörűbb dolog annál, amikor először a kezébe foghatja azt, ami a testéből és a szeretetéből lett. Azonban vannak olyan helyzetek az életben, hogy nem megy minden simán és egy kicsit izgulós lesz az egész terhesség.
Idén április 26-án a Liverpool Női Kórházban épp egy szülés zajlott, amelyre ennek a kórháznak a teljes személyzete örökre emlékezni fog. Egy hónappal a tervezett dátum előtt három gyermeket hozott világra a 34 éves Gina Dewdney. Császármetszést hajtottak végre rajta, így adott életet Jimmynek, Jensennek és Jaxsonnak. Mindhároman egy perc 52 másodpercen belül jöttek világra. A műtét során és közvetlenül utána 30 orvos volt jelen a szobában, ugyanis minden gyermeknek külön újszülött csapatra volt szüksége. Hogy miért?
Gina gyermekeinek születésében az az apropó, hogy egy méhlepényben nevelkedtek. Genetikailag és fenotípusokban teljesen azonosak. Magyarán három teljesen egyforma gyermeket szült. Az ilyen ikerterhesség rendkívül ritka, pláne, hogy hármasikrekről van szó.

A szülők öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a gyereknek hat hetet kellett intenzív osztályon tölteniük. Azóta eltelt 6 hónap. A gyerekek sokat nőttek és nagyon jól vannak, de rendszeres ellenőrzésre kell őket vinni. Az anyuka közben interjút adott a Daily Mail-nek, amelyben elmesélte, hogy miként zajlott ez a rendkívüli terhesség.
Kiderült, hogy Gina már a kezdetektől fogva különféle betegségekre panaszkodott. Egy hónappal azután, hogy teherbe esett a nő migréntől és álmatlanságtól kezdett szenvedni. Az első ultrahangot 13 hetesen végezték rajta. Az orvos itt mondta el neki, hogy ikrei lesznek. Gina valahol érezte ezt a lelkében.

“Valahol mélyen a lelkemben éreztem, hogy ikreim lesznek, de megdöbbentő volt hallani.”
Aztán, 15-20 percnyi ultrahang-nézegetés után rájöttek, hogy nem kettes, hanem hármasikrei lesznek. A terhesség 24. hetében végzett ultrahang már azt is elárulta, hogy Gina három fiú anyja lesz. A többszörös terhesség miatt az orvosok császármetszést rendeltek el. Sajnos a szülésnek jóval korábban kellett megtörténnie, mert a terhesség 34. hetében elfolyt az anya magzatvize.

Szerencsére a gyerekek egészségesen születtek. A különleges hármasikrek édesanyja elárulta, hogy bár a gyerekek azonos DNS-sel rendelkeznek, mást most észrevehető, hogy jellemükben különböznek.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!